Érezted már azt az érzést? Szívd be a holdfényt, és álmodj ébren. Engedd el magad és hagyd, hogy ez vezessen téged. Felülmúlható. De csodálatos csodálatos csodálatos...
Attól félek.. hogy szétszed ez az érzés. Magány. Kire lehet számítani úgy igazán? Magadra. Főként.. szeretem az érzést. Gyerünk, mondd csak el még százszor. Szeretem?
Tudod milyen érzés, amikor vége van a nyárnak? Az az üresség. Minden visszatér a régire. Megszokott, monoton.. ezt érzem most. Üres minden. Nem fájdalom ez. Csak csalódottság.. ki sem lehet fejezni. Sodródás. És ennek a sodródásnak most.. nem igazán érzem, hogy mi célja van.
Akadnak fölösleges emberek. Akadnak fontosak, akik nélkül csak hallgatnánk a csendet. Akadnak olyanok is, akik hihetetlen fontosak, szeretnek, és csak jót akarnak. De kinek? Néha csak lerombolnak mindent.
Ilyen az élet. Olyan furcsa most minden. Elveszve érzem magam az álmaimban, a reményekben. Kétségeim vannak mindennel kapcsolatban. Velük akarok lenni, mert ők mindig szeretni fognak azt hiszem. De lehet, hogy tévedek. Magamat érzem furcsának, rossz értelemben olyan másnak és idegennek.
Köszönöm, a kedves szavakat és megnyilvánulásokat kb. így mindenkinek. Hányszor akarjátok még hangsúlyozni, hogy egy köcsög vagyok? Próbálom visszaadni nektek önmagatokat. Gyűlölök akárhol lenni. Csak ott lennék.
Érzem, ahogy kitágul a pupillám a félhomályos tájon körülnézve, miközben régi emlékeket rágcsálva egyre több és több villan be villámként.. és mennydörgésként fáj. Ezek után akarom azt. Amit akkor is. És örökké.
Csoda. Amikor csoda történik, akkor olyan, mintha szállnál. Egyszerűen nincsenek szavak rá, csak érzed. Csoda, amikor gyönyörű szép az égbolt.. mindig lenyűgöz, mert jóérzés, amikor látom. Az is csoda volt, gyönyörű érzés, amikor úgy néztél rám. Elvesztél a szemeimben, én pedig a tiedben mélyen.. láttam a saját csinos kis arcomat.
Érzem a különbséget. Tőled más volt hallani, hogy csinos vagyok. Más volt veled lenni..