Régen még lehetett kommentelni itt, de amióta egy csaj.. hát gondolom, hogy csaj volt, szóval azt írta, hogy ribanc vagyok, azóta nem.. semmi semmi.
Ő tudta, hogy ki vagyok LÁTÁSBÓL MIAZ??? De azért a nevét nem írta volna oda. Aztán rájöttünk ki, jaa és még mikor fent voltunk odajött hogy "bocsi lányok nincs zsepitek?" BAZDMEG te buzikurva. Csufi.
Ezt muszáj volt leírni, mert baszta a csőrömet a nagy kuss.
Régen volt egy könyv, a Komfortos Mennyország, angolul Lovely Bones. A történetet kevésbé ismerem már, volt egy lány Susie, aki meghalt, és az elképzelt mennyországába lép. Talán nehezen feldolgozható könyv, de annál jobb nincs is.. amikor meg tudjuk végül érteni.
„Senki nem veszi észre, amikor elmegyünk. Úgy értem, abban a
pillanatban, amikor tényleg távozunk. Maximum egy suttogást érzünk, vagy
ahogy egy suttogás hulláma lassan elhal...A nevem Salmon, mint a lazac.
A keresztnevem Susie. 14 éves voltam, amikor meggyilkoltak, 1973.
december 6-án. Itt voltam egy pillanatig, aztán elillantam. Mindenkinek
hosszú és boldog életet kívánok.”
Addig keresem, amíg meg nem találom ezt a könyvet. Meg kell lennie..
Az ágyamban fekszek. Igazán kényelmes helyzet ez, pihe puha. Valahonnan monoton hang hallatja magát. Hallgatom.. hallgatom. És egyre csak nehezedik a szemhéjam. Mintha valami erővel tartaná csukva. Alig tudom már nyitva tartani. Valami még kellene, a fejemben az összes akaratom akarja. De a testem nem ad jeleket, meg sem tudok moccanni. Már félig álmodok talán. De győztem. Megfogtam a takarómat, és magamra húztam. Fáztam. Félálom. Most valahogy jó. Hát nem különös? Mintha az elme és a test folyamatosan egymás ellen lennének. Felélesedik minden hang. Majd elcsitul. Minden nyomott, álomszerű. És megjelenik az első jel, hogy ez már nem a valóság. És még mindig. Sötétség van egyébként, hűha idebent aztán sötét van. Suskás volnék? És hirtelen valami élesen csörgött. Csörög, csörög...csörög. Feleszmélek. Igen, a kaputelefon az.
De te ne másnál akarj már jobb lenni, hanem magadhoz képest több és több. Légy egy idegesítő kis légy.. Hey, mások szobájában legyek repkednek, nálam pedig katicabogarak mászkálnak a plafonon, már a harmadik pár nap alatt.
Az emberek szeretnek játszani.. más emberek érzéseivel. Ha már nem, akkor mondd meg köcsög. És csak játszol, játszol.. pedig legmélyebb érzésed azt mondja, neked már más.. húzod az időt. És megbántasz olyasvalakiket, akik nem érdemlik meg.
Valahogy más. Sosem akartam, hogy sínen fusson az életem, mint a vonat. Sokkal inkább akartam, hogy valami más.. például hőlégballon. Bármerre vigyen. Bármi történik is, ez az én életem. És izgalmasabb busszal utazni is. Nem egy sínen fut.. hanem akárhogyan.
Szeretem, ha elköszönsz. Na most is itt hagytál, csak úgy elhagytál. Mint egy darab zsepit szoktak, értem én értem én. Imádlak azért. Szépet álmodj, velem.
Furcsa szép emlékeket idéz ez a kép, amikor azt hittem, megint, aztán a picsába, mert nem. Aaa azok voltak a szép idők, amikor álltam a vodkás pohárral, és málna volt még benne, és akkor egy titkos udvarlóm küldte, szerette volna, ha lehetne egy édes kis memóriazavarom de nem mert nem is vágom. És jött az élet nekem. De tartozik nekem.. mert csalt az élet. :D Nem.. dee túl jó játékos. És akkor THIS IS THE HAPPY END. ! :D
Kérsz még a csokimból? Várj.. nem kérsz már ugye? De, igenis kérek. Miért ne kérnék? Nem is tudom, látom rajtad, hogy neked már nem kell, vagy kell, csak talán már szomjas vagy. Néha kell egy kis szünet, amíg iszol, mert látom megszomjaztál tőle. Nem, miket beszélsz? Ne próbálj átverni, átlátok rajtad. Akkor magyarázd meg, te miért nem kértél az enyémből! Most szivatsz engem? Azt hiszed csak neked fontos, vagy megjátszod? Hagyd abba, válaszolj. Te sem jössz! Mert semmi értelme! Mi van? Te hülye vagy. Vedd már észre. Hagyjuk. Ne csodálkozz, ha nem érdekel. Besokalltam, elegem van az egészből. Régen.. régen még nem ez volt. Az már rég volt. Tudod, hogy mennyire nehéz már.. és tudod, hogy ha egyszer ez elködösül, akkor már nincs mit tenni. Vége. Fejezd már be. Ne legyél ennyire pesszimista, inkább fogadd be a külvilágot. És nyugodj le.
Hogy mi volt a valódi célod. Eltűntél. A fényképedet őrizgettem. Veled aludtam, amikor nem voltál velem. A táskámban tartottalak. Már két embert is őrizgettem. Az elsőt elveszítettem, de a másodikat csak félig. Hol lehettek? Hogyan találtam rád régen, amikor még gyűlöltem, hogy valaki közel kerülhet hozzám. Miért van ez? Most is gyűlölöm. Amikor valaki közel kerül.. az olyan, mintha.. az nagyon rossz. De az a legfurcsább, amikor nem is jelent gondot. Nem is értem miért.
Felhő akarok lenni. Élni egy keveset, és örökké csak menni, amíg tart az az addig. Gyönyörködnének bennem, akik szeretnek. Egy komfortos mennyország lenni.
Azon gondolkodtam, hogy abbahagyom ezt a szart írogatni, de nem menne. Egyébként kurva szarul esik ez az egész helyzet. De ez nem olyan, el sem akarom mondani, de annyi mindent nem merek elmondani senkinek, hogy ebbe őrülök bele totálisan. Amikor kinyitom a számat, hogy végre elmondjam, inkább mást találok ki.
Akkor volt gyönyörű az ég, amikor ketten voltunk, és mondtam neked, hogy ennek így kell lennie mindig. Én azt akarom, hogy ha majd az első hullócsillagot látom, soha ne felejtsem el. Soha nem láttam még. Olyannal szeretnék lenni, aki fontos. Vannak dolgok, amiket még soha nem próbáltam ki. Például nem próbáltam még, hogy hogy kell papírcsónakból epret kivágni, és hajtogatni, amíg egy életté nem alakul. ÉS várni a végét. Bogarat ültetni, krumplibogarat, amiből lesz a krumpli.. és kaktuszlevet inni, és kaktusztüskét szívni. Boldognak lenni egy elhagyatott helyen, kővé vált emberek között rohangálni. És nézni, hogyan kel fel a nap. Ameddig élek, minden mindig más.
Azt mondod szeretnél velem aludni. Én is veled igazából, mármint édes kettesben. Az emberek folyamatosan megosztják egymással álmaikat. Lehet, hogy az egy másik világ? És tudatunk alatt mélyen.. tudjuk, hogy találkoztunk egymással? Remélem nem. Álomszerű valóság. Lehet, hogy tényleg az.
A boldogsághoz vezető út a hibáival tökéletes. Boldognak lenni, és másnak boldogságot adni, akit szeretünk, és annak látni őt.. jobb, mint a szex. Talán. De ha nem adod vissza, akkor neked véged.
Remélem egyszer rájöttök. Mert ez már kezd elhomályosodni. Az a sok emlék, ami itt van. Itt őriztem, kedves emlékekként. És reményekként, hogy majd újra együtt kergetünk pillangókat, mint a kislányok, akik akkor voltunk. Utálom, hogy ezt kell mondanom, de már semmi sem ugyanaz. Jó megértem, de amikor megkérdezed tőlem, hogy mi a baj, és nem válaszolok, az azért van, mert soha nem nézel mélyen a szemembe, és ismételed meg a kérdést.
Örökkön-örökké. Varázslatos táj. El nem múló álmok. Gyerekes beszélgetések. Ki nem mondott szavak.
De VAN. Értsd már meg, hogy van. Okkal történik minden, igen. De a tudattalanom tudja csak, és én nem. Félelmetes, hogy nem tudom mi lehet ott. Komolyan félelmetes.
Félek. Mert most tényleg.. befejezetlenül hagytam a mondatom.
Rettenetesen belefáradtam abba, hogy mindenki úgy kezel, mintha üvegből volnék.
Pedig te kurvára nem ismersz. Azt sem tudod, mit szeretek, meg hogy ki vagyok valójában. Semmi sem tetszik, akármit is csinálok. Csodálkozol, hogy nincs nap, amikor nem sírok? És hogy itthon ülök végig, nyár van könyörgöm, de utálom amikor itt vagy. És hogy próbáljak vidámnak látszani, és ha nem, mondjam azt, hogy fáradt vagyok? Hiányoznak a barátaim, akik megértenek..
Már azt is utálom, hogy oda kell mennem. Akarok, de már változtak a dolgok. Most nem velem. De meg sem hallgat. Nem is beszélek, jártatom a csacsogómat. Csak búvalbaszott vagyok, leszarom miért, amúgy nem is próbálkozok. Inkább hallgatom a csendet. Hallgasd a csendet. Sosem fogom elmondani mit jelent ez. De régóta..
Unatkozok, mert sosem történik semmi. Ma rám szállt két légy.. dugni. De leütöttem őket, gondoltam megosztom ezt a nagyvilággal, mert szeretem a chipset.
Kiskoromban mindig féltem.. és utáltam. De már nem, félelmetes.. de félelmetesen gyönyörű az égbolt. Ilyen leírhatatlanul csodálatos. Le sem tudnánk festeni. Kár, hogy ezt soha senkivel nem tudom megosztani, eddig még senkit sem varázsolt el úgy az ég és a felhők látványa, mint engem. Kár.. annyira kár. Mert ez ostoba fényképeken nem ugyanaz. Fényképek.. nincs benne semmi élmény. Annyi biztos nincs.
Bogozd ki a gondolatomat. Hogy mindig máshol járok, hát segíts nekem ábrándozni, mert csigakertben még nem jártam. Érzed, hogy én nem csak játszom. Tudod, hogy van valami, ami az enyém, és nálad felejtettem. Hónapok óta valahol nálad porosodik. Tiéd lehet. Kérlek.. egyszer még suttogd a fülembe, hogy 'engedd meg nekem, hogy szerethesselek hosszú ideig'. Megtennéd értem? Értem.. és nem értünk.
Várok, amíg kisüt a nap. Ez nem igazi, csak színjáték már. Hagyd itt akkor a gravitációt. Hagyd el, mint én a kicsi könyvet, amiben leírtam a jövőt..
Ez az egész csak arra volt jó, hogy teaültetvényeket nevelhessek. Csak várni a holnapot, ami jött és ment, ma lett.. elmúlt. Csak tudnám miért.. tud fájni az ami nincs de mégis van de nem látjuk, de érezzük. Sokszor nehéz, mint az ólom, és tud könnyű lenni, mint a könnyű és finom joghurt. Utálom a joghurtot.
Teljesen más, mindig annyira más. Van, hogy beszélnek hozzám, de nekem valahol máshol jár az eszem. Kóborol valamerre, mert elengedtem a pórázt. Nézz a szemembe. Oké. Merre vagy? Itt. És mit mondtam? Nem figyeltem. Érdekel egyáltalán?..Nem.
Rosszul esett.. amikor ezt a fejemhez vágtad, hogy mindig teljesen máshol járok. Mert te voltál a kevésből az egyik, akivel ott voltam.
Egész nyáron gabonapelyhet fogok enni. Mást nem akarok, mert az a legfinomabb, finomabb, mint a kedvenc kajáim, finomabb, mint a sütik. A távirányítót fejjel lefele rakom az éjjeliszekrényemre, hogy a gombok megakadályozzák, hogy leessen. Azt az izét, amit be kell dugni a konnektorba, mindig megtörlöm előtte. Úgy alszok el, hogy még megy a tévém. Nem tudom elviselni, ha csendben kell elaludni.. najó, néha igen.
Csak tengek-lengek itt a nagyvilágban. Optimistán páratlan lennék, de mivel nem mindig gondolkodok optimistán, így maradjunk az egyedülállónál. Deee most élvezem ezt a sodródást. Azt viszont nem, hogy szabad vagyok, de még ilyenkor is próbálnak korlátozni.
Keresek néhány régi zenét, hogy rátegyem őket a telefonomra, hogy holnap hallgathassam, ha megyek el. Szerettem azokat az időket, de nem kívánom őket. Sokkal inkább zavar, hogy amikor meghallom, egy csomó régi emlék zaklat, hogy éljem. De most ott van az az űr is..
Kloo voltam, és imádom a titkokat. Szeretem rejtegetni a sajátjaimat.
Őrizni a barátaimét. És felhasználni mások ellen az övékét. Ezek a
titkok mind fegyverek, mind mind azok. Csak jól kell játszani velük. Persze, nekem nincs szívem hozzá.
(Egy percig se hidd azt. Nektek mindent elmondanék.)
Van egy titkom. Meg tudod tartani? Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek! Jobb, ha megőrzöd mélyen.. temesd is el. Ha elmondom, tudni akarom, hogy nem mondod el senkinek. Mert ketten csak úgy tudnak titkot tartani, ha az egyikük halott. Miért mosolyogsz? Olyan, mintha egy titkot mondtál volna el.. de most már csak hazudozol. Mert neked kéne megőrizned. De senki sem tud titkot tartani.
Mindenki elmondja.. mindenki elmondja.
Mert ketten, csak úgy tudnak titkot tartani, ha az egyikük halott.
És akkor vége. Olyan ez, mint egy kazetta, amit nem lehet visszatekerni. Nem is akarom visszatekerni, előre haladunk. Talán le kellene zárni a végét, valami olyannal, ami majd múlttá válik, egy pillanat után.
Kajak tök szar volt, mikor beültem a kocsiba. Haza. Csak az a baj, hogy nagyon nagyon sokan fognak hiányozni.. a koli nem. Egyáltalán nem, mert itthon jobb. De amúgy fel sem tudom fogni. Jövőre 11. És megint vége egy évnek, utána mi lesz velem? Nem akarok felejteni..
És most? Találtál egy ribancot. Köszönök mindent. Rengeteg mindent. Azt, hogy meghallgattál, hogy segítettél helyrejönni, hogy nem hagytad, hogy elmenjek, hogy veled teljesen elengedhettem magam, hogy tetszettem neked. Hogy akartad az egészet, ami volt. De ennyi. Remélem, még lesz olyan, amikor mindent újra.
Hihetetlen, hogy mennyi mindent lerombolok magam körül. Minden minden minden.. amit összekuszáltam. Minden bonyolult szál egy szálon fut. Az enyémnek mondhatom. Vagy már nem. De minden után.. minden ilyen borús nap után.. egyszer ki fog sütni a nap. Szóval, fel a fejjel. Mindig nyílik egy új út. Az. Azt kell szeretni. Csalódott vagyok, persze. Mert minden után rájövök, hogy még mindig. És szeretem. Most nem szárnyalok, nem érezhetem muslicának magam. Eltűnt az a varázs izé.
Talán én.. de annyi jel arra utal. És a jelek azért vannak, hogy rávezessenek nem? Ez már betegesen sok nekem. És hihetetlen. Undorodok a gondolattól, hogy valaha kövér lehetek. És a többi..
Olyan nincs, hogy megtiltod. Mert akkor én sikítok. Nem szeretem, amikor megkötnek. Én nem kutya vagyok. Hanem ember, és élek, és élvezem, hogy élek, és olyan dolgokat csinálok, ami.. jó? Ami jó. És imádom ezt az akármeddig nyúló szabadságot.
Lehetne egy kérésem? De igazából.. Nem akkor fogjátok meg a kezem, amikor nem akarom. Lehetne még egy? Csak akkor fogjátok meg, ha kérem.. ja igen. Szóval sosem kérem..
Szeretem, amikor valaki őszintén elmondja nekem, mit érez. Még akkor is, ha nem érzelmeken alapul.. de őszinte. És odáig van azért, hogy én és ő.. de ez titok. Volt. Hiszen rég volt már az amikor.. karamellát ettünk. Mondd, emlékszel még rám?
Ez
egy elvarázsolt állapot. Megszűnik az idő, megszűnik mindenki más. A szavak
elszállnak, az agy átkapcsol valamiféle fura, őrült üzemmódba. Tökéletes.
Hányszor gondoljam még át a dolgokat, hogy végre megértsem, a felhők alatt kell élnem. Pedig ott minden csupa tejszínhab és álom. Remélem, ha meghalunk örökké álmodni fogunk.
Valami ismeretlen boldogság van itt. Azt akarja, hogy hagyjam neki. Én átadnám magam teljesen, csak nem egészen értem, mi ez. Új dolog. A régi elbújt valahol. Beszőtte már a pókháló. Boldogság. Félelem. Repülök.
El kell engedni mindent, aminek már vége. Ez a kulcsa a jövőnek. Mindenhez vezet valami. Vannak személyek, akik csak utak a következő boldogsághoz. Ők ébresztenek rá az élet igazságtalanságaira. Vagy éppen felnyitják szemünket, és ráébredünk, hogy eddig milyen könnyen vettük.
Nem vigyázok magamra, szeretem, ha sodor az ár.. ha zajlik az élet.
Igaza van Effynek asszem. Mármint, hogy azokat az embereket, akiket szeretnem kéne, utálom. De tényleg. Egyre többet csalódok mindenkiben. Nem tudok mit mondani. Gonosz vagy. Mindig csak a hibákat keresed bennem. És nem tudom elviselni, amikor itt vagy mellettem. Amikor kedves próbálsz lenni, már nem tudom mit érezzek. Szánalmat? A lányok általában szeretnek lelkizni neked. Sokan. Sosem voltam az, aki neked bármit is elmondott volna. Mert néha olyan érzéseim vannak miattad. Bazdmeg FOGD MÁR FEL, hogy miattad utálok csak.. csak miattad utálom ezt az egész kibaszott..
Annyira gyűlölöm azt az érzést mikor valaki túl közel kerül hozzám. Fojtogatva érzem magam. Mintha le lennék kötve. És majdnem megfulladok. Ez annyira furcsa. Amikor VELE összejöttem, napokig úgy éreztem, ez nekem így nem megy.. de megy, csak még.. még meg kell szoknom, hogy valakinek még teljesen át kell adnom magam. Valami ilyesmiről szól nem?
Ilyenkor ááh, elkezdtek agyalni mindenen. És ha valaki agyal, az olyanokat gondol amik valójában csak félelmek és nem fog megtörténni. Vagy mégis, de csak kitalálta és fejezzétek be. Elég gondatlan gondolatok, tele gondokkal. Hagyd. Éld. Csak ne agyalj, gondolkozz inkább. És ne rajtam. NE agyalj szét mert szarul leszek és megint hánynom kell. Megéheztem a napon, kiszívott. A nap. Pápá.
A felhők történeteket írnak, és tudom, hogy lennie kell valami irreális létező dolognak ebben a világban. Ők írják. Gyerünk. Olvasd te szemét! Akarod? Akarsz? Akkor bogozz ki. Ez én vagyok. Ismersz? Gyerünk.
Soha ne köszönd meg, ha valaki segített neked. Háláld meg, hogy volt valaki, aki segített elfelejteni azt a valakit, aki miatt volt ami volt. Egyszóval miatta voltál ki. Csak.. van az a kis probléma, hogy könnyen megszeretheted őt. Mert vele jó beszélgetni, akármilyen értelmetlen hülyeségekről is, de jóérzés számodra, hogy ott van ő. Meghallgat, felvidít a társasága. És szépen lassan lassan lassan, de kezded őt megkedvelni. Aztán megszeretni. És ezt senkinek nem mered elmondani, még neki sem.
Elrontottad, ha megszeretted.
FUCK FUCK FUCK FUCK YOU!! VERY MUCH.
MERT HAGYTAM MAGAM. És ő és én.. nem hiszek már benne és bennem.