Long days.

Egy végeérhetetlen nap után.. akkor már olyan távolinak tűnik az 'egy órája' és a 'délután még'. Még tart is, mert a vége fele jár. Aztán olyankor megáll az idő. Mi meg csak ott tengünk lengünk. És felvetjük a kérdést, 'Mikor lesz már vége?' és azt is, hogy 'Lassan bedilizek, ha ez így tart még.' Kapaszkodni kellene abba a napba, de nem lehet megfogni.

Gramophone.

Vagy énekelj úgy, mintha a gramofon szólna, de ne úgy recsegve, vagyis de. Mint egy régi filmben.

Flowers in KlooLand.

A virág is szeret saját cserépkéjében lenni. Ott élni, gyökeret ereszteni.. éreznek, mert ha eltörik, máshol már sosem fognak új gyökeret ereszteni, legalábbis ez az én világomban így van. Egy cserép, egy életen át.

I'm just arrived.

A jövés után megérkezünk azonnal. Aztán leoltjuk az egyetlen fényforrásként szolgáló ócska, pislákoló lámpát. Semmit sem látok, mégis látom amit kell, az igazán.. fontosat. Aztán a megérkezés után úgy kalapál, majd' kiugrik- kiugrik, és el is megy.

How I wish.. If people.

Szavakat fecnikre, csak úgy céltalan szétdobálni, felkapja a szellő és soha többé. És a mondat minden részlete máshol, mert szétszóródik, ezek meg kívánságok. Azt nézik, melyik a jó. Hiszen én én vagyok, még mindig én vagyok. Istenem.. csak egyszer. Bárcsak a gondolatbuborék ott libegne a fejem felett. Akkor lát..

Egyébként meg. Fuss. Szaladj. Rohanj. Ahogy csak tudsz.

El úgysem menekülhetsz.

You know.

Hát mondanom sem kell, hogy mennyire imádom, mikor harapdálja a nyakam. Az ilyen.. aaaa.

Hangtalan.

Olyan, mint egy vitorláshajó a hullámzó tengeren. Szeretem a vitorláshajókat. Mások meg csendben várnak, hogy telik-e az idő. A karórájukra sem pillantanak, csak előre elbújva.. lehajtott fejjel. Ügyet sem vetve, hangtalan, némán, csendesen. Lassan telik. És gyorsan szalad. Ez tök más. Hullámzó tenger, vihar előtt.