Sokszor arra eszmélek, hogy önfeledten mosolygok, amikor téged nézlek.
Veled aludni újra és újra és újra.
És örömmel mondom, jó ez.
És azt is várom már, hogy láthassalak mellettem.
Úgy, mint akkor a nem létező világban.
Újra és újra és újra.
Mert jó ez így nekem.
Annyira más vagy. Annyira nyüzsgő.
És annyira létezően vagy.
És minden, ami volt, nincs már többé. És minden, ami van, elmúlik. És minden, ami lesz, tökéletes lesz addig, amíg.. jelen lesz, majd múltra vált.
Néha nehéz viselni a létezést, de persze csak azért, mert mi tesszük azzá.
Pedig ennél csodásabb őrület nincs, mint örülni, hogy vagyok, hogy vagy, hogy vagyunk.
Meg hát a frissítő víz az éjjeliszekrényen.. megmérgeztem, hogy csak én ihassak belőle, senki senki senki senki..
Kedves P, aludj jól!
