És mindig szép lassan felébredünk magányunkban másokkal boldogan, egyedül vagyunk mi így a világon más szívében, fejünkben lépeget a millió megválaszolatlan kérdés, vagy kimondatlan sok szép szó.. a szánk buta, ha mérges mindent kimond, ami gonosz és lerombolja az összeset, mindazt a sok szépet, amit mi magunk építettünk fel, mert magunknak is építünk láthatatlan világot a világban.
Az is néha szakadt rongyos romos kormos, leégett felrobbant összedőlt elszakadt elsüllyedt a sok vitorláshajó ott a fejemben az én egyetlen világomban- ott, ahol minden úgy van, ahogyan elképzelem. Ott vagyok a világ közepén a felfordulásban, a hatalmas semmivé lett világ közepén Én, és körülöttem semmi sem ép és egész.. egyedül csak én.
