Szeretem, amikor hirtelen megfordulsz, és a hátad helyett a saját arcom látom mély szemeidben a pupilládon át fénylő egészében Én, mint a majdnem meg nem történt létező elmúlás, ahol egyszer megjelentem és kiestem onnan abból az agynak az ablakából.. mert, hogy már csak a párkányán üldögéltem magányosan.
Volt min gondolkodni.. amikor zárva minden.
