Hatalmas fekete űr van erre. Mintha elveszítettem volna magamból valamit, talán az életerőmet. Az erőmet az élethez, mert olyan vagyok, akár egy feltöltős telefon. Ha lemerülök, lemerülök. Feküdni a fűben. Ittasan szaladgálni, úszkálni a boldogság vizében. Egyedül, csak félig értelmezem. De ha felnézek egy égre, a másik csillagon ugyanígy, ugyanott vannak ketten, és ők.. ők.
Visszapörgetném néha az időt, ezt a fáradt kazettát, hogy átéljem újra és újra és még egyszer, és örökre.
