Olyan bezárva érzem magam. Egyedül. Unalmas, mint azok a szürke hétköznapok, amiket üresség tölt ki, és hiány, és talán néha olyan is, mint amilyen azokban az orosz realista művekben az a megállt idő. Az, hogy... Mert nem történik semmi. Mert nem történik senki. Mondjuk az nem is tudna.
Ha az én szekrényem valami lehetetlen hely átjárója lenne, elmennék eeeeegy egész napra.
