Ahogy a hajnali álmatlanság teljes egészében kiül az ablakba füstjét fújva a ködfüggönybe, az alvó város szemébe, hogy legalább a ruháját ne lássa- a földre dobva, s nem rajta.
Ahogy ébren álmodik más ember szemében.
Mert veled olyan! Hogy az alvás fölösleges idő- kukába kidobás.
Fura, hogy mennyire jó ez a kínzás, hogy ne hamarkodjam el. Így mégjobban akarom az egészet.
Tudod. Te is tudod.
