Volt valami..

Fárasztó vagy. Betegesen rögeszme. És olyan vagy, hogy ha voltál is régen, már nem, de felfoghatatlanul eltűntél. Nem egészen, mert ha rád gondolok, tudom, hogy vagy nekem.
És akárhogy is gondolod, a te fejedbe bújva is tudom, hogy vagyok.
Miattad vagyok gyenge.
Miattad vagyok beteges.
Miattad vagyok őrült.
Miattad vagyok eltűnve a saját világomból.
És te vagy az, aki miatt lehetetlen úgy létezni, hogy ne lenne egy átkozott rögeszmém a múlt.

De fel fogok ébredni, ahogy te is. Már látom.
Mert tükörbe nézve magamat látom és téged, mélyen az emlékekben.

Past.

Volna még mit helyrehozni, mielőtt.. de nincs motivációm rá.. Ő rá.

Pedig volt még valamikor. És annyi mindent mondanék mindenkinek, akivel talán már soha nem is találkozom többet. 

Belerúgnék még egy utolsót a múltba, ami rág még mindig. Vagyis néha.. visszatér még.

L.A.zy

Fel kellene öltözni.. kellene.
De azért jó így feküdni itt a puha meleg és hűvös ágyamban.
Bugyiban.
Feketében.
Mert azokat szeretem legjobban.
pppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppppp

Mondd, emlékszel még rám?

Ott álltunk a raktárban ketten, és a betört ablakon át borongós illatú szellő lebegtette a hajam. Arra néztem, ahogy beszökik a vihar előszele, és néztem a szürkén sötétlő számomra érdekes égboltot. Aztán megtörve a csendet, azt mondta, hogy ez de jó.. ahogy így a szél játszik a tincseimmel.
Jó ez, hogy van egy fiú, aki a húgaként tekint rám.
De igazából! Minden hátsó szándék nélkül.
Köszönöm.

Aztán jöttem haza, egyre intenzívebben esett az eső.
A világ mindig válaszol a felmerülő gondolatainkra, csak észre kell vennünk.
Egész úton hazafelé, azon gondolkodám.. hogy én mindig csak valamin gondolkodám. 
Éppolyan hűvös és megközelíthetetlen vagyok, mint maga a megfoghatatlan élet.
Nyáron jegeskávéval iszom és mosollyal, most pedig kakaóval és gondolatokkal.
Még nem létező tervekkel a jövőre. Ha lesz is valami, kik lesznek szereplők még? És lesznek újak is.. és a régi szereplők megmaradnak vajon? És ha igen, mennyire? És ha nem, miért?
És én vajon ugyanaz maradok nélkülük? Mert az emberi én a barátokból tevődik össze. Ők a legapróbb alkotóelemek, akikből magunkat nyerjük.. apró pici rezzenéseket. Tudat alatt formálódunk. És én csak jónak mondhatom magam, mert jó emberek vesznek körül.

És az eső, ez az elfeledett zápor, míg elmerülök benne.. elmos mindent, ami létezik. Elmossa a nyomokat, ahol jártunk. Elmossa a hátunk mögé eldobott érméket és virágszirmokat. Elmossa a szempilláinkat. Elmos minket.

Elmos minket.. emlékeinkkel együtt.

Én csak állni szeretnék az eső áztatta háztetőkön egymagam, megvárni, míg eláll és megszáradok.

First & Last.

Ahogy a nyitott ablaknál állok a párkányomra támaszkodva, minden olyan eltűnőben van. A ragyogó csillagok, amik voltak, az égbolt szinte vöröslő alja már koromfekete. Kivéve az emlékeket.. igen, az emlékek, amiket elfeledettnek hittem, és most visszatérnek. 
Elfeledettnek, mint téged. A feledés útjáról jöttél vissza, te húztál vissza magadhoz, nem én mentem. Egészen közel, oda, ahova csak én illek.
Egy olyan emberhez, aki voltál, aki csak velem létezik.
Akinek az emléke bennem él, és velem. 
És most is, az idő egy olyan megfoghatatlanul távoli síkjában.. ott ketten. Voltunk és vagyunk.
Mert már múlt, de valahol a világon még jelen. Azok ők ketten, a múlt irreálisan távoli és elfoszló részén, örökké pennyskosár. Mert én az voltam, aki örök marad, halhatatlan benned. Te is.
Minden után lesznek még.. akik elmúlóak. Rajtam és rajtad kívül egyetlen marad még örök: aki lesz az élet.
Az meg még soká lesz.
Mert életünkben csak két szerelem az örök:
Akinek megköszönjük, hogy volt, és akinek megköszönjük, hogy van.
A többi, mind csak játék.
első és utolsó.

Megígérted, hogy megvárod, amíg elmegy a vonatom. 

Megígérted, hogy..

Egy éve ilyenkor, teljesen más volt.
Ezen a napon nem voltam csordultig tele stresszel, mint most. Úgy érzem magam, mintha egy villanydrót lennék.
Csak lengek a semmiben, és feszültség van bennem.
És amúgy jó volt egy éve.
Fura visszagondolni, de hiányzik is talán..

Minden úgy van, ahogy elképzelem.
Az emberek változásával más is változik.
Változik a hozzáállás.
És távol fut minden.
"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.."

Túl akarok már lenni az érettségin, hogy elmondhassam, sikerült.
Sikerüljön! És magam mögött hagyni.. csak hagyni.