Elfeledettnek, mint téged. A feledés útjáról jöttél vissza, te húztál vissza magadhoz, nem én mentem. Egészen közel, oda, ahova csak én illek.
Egy olyan emberhez, aki voltál, aki csak velem létezik.
Akinek az emléke bennem él, és velem.
És most is, az idő egy olyan megfoghatatlanul távoli síkjában.. ott ketten. Voltunk és vagyunk.
Mert már múlt, de valahol a világon még jelen. Azok ők ketten, a múlt irreálisan távoli és elfoszló részén, örökké pennyskosár. Mert én az voltam, aki örök marad, halhatatlan benned. Te is.
Minden után lesznek még.. akik elmúlóak. Rajtam és rajtad kívül egyetlen marad még örök: aki lesz az élet.
Az meg még soká lesz.
Mert életünkben csak két szerelem az örök:
Akinek megköszönjük, hogy volt, és akinek megköszönjük, hogy van.
A többi, mind csak játék.
első és utolsó.
Megígérted, hogy megvárod, amíg elmegy a vonatom.
Megígérted, hogy..
