Hűvösnek és távolságtartónak lenni jó dolog. Nem hagyni mindenkinek, hogy belénk lássanak.
Megmaradni a saját önző és makacs világunkban, a másik oldalon. Amennyi látszik abból, szerintük azok vagyunk mi: az ismeretlenségig nyúló jól ismert élet.
Találkozni önmagunkkal elhagyott, régen járt helyeken.
És mosolyogni azon, hogy nem bírom ki, hogy ne sírjam el magam azon, ami volt.
Mert ami ott maradt távol tőlünk, azt már nem tudjuk kitörölni senki emlékeiből.
Hogy gonosz voltam, amikor szerettél. És túl jó, túlságosan jó hozzád.
Annyira, amennyire nem kellett volna.
Későre jár már. Mire előjön a vihar, addigra már nem lesz..
De olyan törékeny sosem lesz, aki gonosz és kedves és fél, mert elveszít és szabadság veled és nélküled lenni jó veled felébredni és elaludni más, ha ott vagy de nem álmodni csak ott és akkor, és sosem szeret ennyire elnézően és nagyon soha más majd türelmesen. Nyugodtan és túl őrülten meghalni megőrülni a magányban veled, amikor már nagyon nem jó semmi.
Mégis.. ott és akkor jó volt lenni.
Akkor..
Az hiányzik, aki sosem leszel már.
