Ahogy egy pszichológus mondta:
A felejtés az emlékezetkutatás úttörője. Üteme nem egyenletes, hanem kezdetben gyors, majd egyre lassuló.
Hát sokszor gondoltam, hogy a pszichológia csak üres beszéd, hogy a már alapból őrült ember még őrültebb legyen. Bár én magamon is éreztem, hogy nem tett bennem kárt sosem.
Megszállottan néz egyenesen a szemembe és olyan megállapításokat tesz, aminek semmi értelme.
De azt hiszem, a lassuló tempó fázisában lehetek. Aztán végleg eldobom.
Mire jók az emlékek? SEMMIRE.
Semmit sem érnek, nem tudok velük mit kezdeni. Vannak szép emlékek, de ezek nem azok. Ha a világból ki lehetne ollóval vágni ezeket, csupa fekete lyukas maradna minden.
Lenne egy üres folt az égen a göncölszekér helyén éjjel. És a gardróbom, az én szép kis gardróbom üres hófehér fal maradna.
És persze nem lenne a nyelvem hegyén minden, amit tudok. Minden, ami igaz és elfecseghetném.. na akkor lennék végképp tökéletlen.
De nem mondok semmit, mert megígértem. De majd az is elhalványul.
Az a baj, hogy mindig mindent csak megígérünk azoknak, akik basznak az érzéseinkre.
Ahogy mondaná: Az emberek basznak az érzéseinkkel.
