The end.

Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi akarjuk. Sokkal inkább úgy, ahogy nem is gondolnánk. Az egyik pillanatban még süt a nap és minden él, a következőben pedig felrobban és vége mindennek. Bár ne éreznék semmit.. 
De nincs semmi.. el kell fogadni. 

Say you need me.

Most pont úgy, mint mindig ilyenkor.. most is azt gondolom, mindig csak.. azt gondolom, jó lenne most ott lenni és nézni, hogy mi vagyunk.
Hogy vagyunk.. és
nevetünk sírunk félünk fázunk vágyunk..
Szomorú boldogság.
Boldog szomorúság.
Te Én Boldogság. 
Nesteás álom.
A te párnád.
A te takaród.
A te illatod.
A te ölelésed.
A te.. mindened.

Let's run away!

Semmi sem történik. Egy helyben állunk, és az idő úgy csusszan ki a kezünkből, hogy szinte észre sem vesszük.. legalábbis én így érzem. Mindig van valami, ami jó.. kell hogy legyen. Mindenki bezárkózik, hát én is ezt teszem. Lehúz ez a monotonság, és lent is tart. 

Üljünk be egy kocsiba és húzzunk el innen akárhová, mindegy, hogy hová.. látni akarom, ahogy percek alatt tűnik el a tér.

És én nem azt akarom látni, ahogy napok telnek el, és mi még mindig csak várunk.