2014. december 28., vasárnap

Visszatérők. Maradók. Emlékek. Elmenők.

Magunk sem tudjuk, hogy mi a jó nekünk. 
Döntéseket hozunk azt remélve, jól döntöttünk. Azt pedig az alapján tesszük, amit jónak hiszünk.. magunknak.
Van, hogy szándékosan dobjuk el magunktól azokat, akik megérdemlik, hogy szeressük őket. Van, hogy akaratlanul.. tudatlanul.
Vagy csak mert félünk a közelségüktől.. attól, hogy érzelmi roncsok leszünk miattuk.
Idővel minden más lesz, mert már én is elhiszem, hogy az idő megold mindent. Lesz, ami lesz. Mert valahogyan mindig lesz.
Eldobjuk magunktól az embereket, de idővel visszatérünk hozzájuk. Tudom, hogy minden egyes emberi kapcsolatunk, ami egyszer akár csak egy kicsi szinten is, de befolyásolta az életünket, az visszatér. Mert részünkké vált. Tanultunk tőlük. Belénk épült és űr maradt helyettük.
Lehet, hogy nem mindig igaz ez. De mindig meg kell próbálni. Hiszen akkor tudjuk meg, hogy mi a helyzet.
Nem minden működik.
"Ha meghalunk, meghalunk.
De előtte élni fogunk." 
-Ygritte (G.of T.)

2014. december 24., szerda

Nem kell szomorkodni azért, ami már nincs, hanem boldognak kell lenni azért, mert vagyunk.
Önmagában a létezésünknek.
Mert ez már egy fontos kelléke annak, hogy valóra váltsuk a terveinket.
Annak, hogy spontán dolgok történjenek. Tökéletlenség. Tökéletes.
Gondolok arra, hogy visszatekerném az időt, mert bánom, hogy volt ez. 
Az ikrek. A lehető legszörnyűbb dolog, hogy tökéletesek mind a ketten. 
Az, hogy ketten vannak, és én döntésképtelen. És én meggondolatlan. És én fiatal.
ÉS KELL Ő.
Az, hogy az elvesztegetett idő is ér valamit. Az, hogy semmi sincs hiába.
Mert mi mindig tanulunk valamit.
Mert mi függetlenül is függünk egyesektől.
Mert vannak érzések, amiket nem tudok meghatározni, de befolyásolják a gondolkodásom.