2012. december 30., vasárnap

Little Black.. Dress.

Amikor állok a nyári zápor kellős közepén, néha azt gondolom, talán majd lemossa az összes rossz emléket rólam. Csak állok és várakozok. De általában nem történik aztán semmi különös. De a lényeg, hogy mindig is úgy akartam, hogy elsőnek fekete legyen az.. aztán a lehető legjobban a szívemhez nőtt. Kis fekete..


2012. december 27., csütörtök

Fearless we can talk.

Már olyan régen volt. Csak fekszem és nézem a szobámat. Szemben a gardrób fala. Tele van ragasztva minden jelentéktelen magazinokból kivágott képekkel. De ezek között mindenhol szövegek, nagyon is jelentős gondolatok. És emlékfoszlányok. Filctoll és újságból kivágott betűk. Olvass a sorok között, csak kicsit hiányzik, hogy nyár legyen. Csak az a szabadság..


2012. december 25., kedd

Alone.

Bújócskázunk? Kivel? Egyedül.. akkor a legrosszabb. Nem is, mert akkor senki sem tudja, hogy elbújtál, vagy eltűntél, vagy merre jársz éppen. Tehát.. bújócskázunk? Keress meg.

Nem, igazából.. tetszik ez a befőttesüveg, már csak a papírcsónak hiányzik.

2012. december 24., hétfő

Karácsonyfa.

Igazából ma karácsony van. És én még októberben egy furcsa éjszaka utáni hajnalon egy hosszított felsőben, cicanadrág nélkül.. mezítláb sétáltam át az úttesten. Mezítláb és októberben. És el kell mondanom, élveztem.


2012. december 23., vasárnap

Happy?

Igazából senkinek sincs tökéletes élete.. tele akadályokkal. De én szeretem.. nekem ez egy tökéletes élet.
Szerencsés vagy. Nem.. inkább a barátod szerencsés.
Én érzem annak magam. Vele.


2012. december 21., péntek

Icecoffee.

Miért pont birsalmasajt? Nincs is sajt íze.. túlságosan nem sajt ízű. Még csak reszelni sem lehet. Ilyenek ezek a birsalmasajtok.. méég jó, hogy nekem van egy rendes sajtocskám. Igazából sajtot is csak akkor jó reszelni, ha valaki szereti, mert ha nem, akkor csak olyan, mintha jegeskávét innál kávé nélkül. Pocsék lehet.


2012. december 15., szombat

Dreams XYYXX.

Ha tehetném, bezárnám magam egy álmomba, oda a ládába. Csak álmodnék. Talán, mert ott mindig történnek csodák, ilyen mindennapi csodára is gondolhatok például. Mondjuk.. mondjuk az életünk egy teljesen másik része abban a világban van bezárkózva. Na és oda jutunk el majd.


2012. december 7., péntek

A "cup" of TEA.

Kockacukor. Mennyit szeretnél bele? Három. Cukor nélkül nem finom? De. De igen biztos finom! Csak én nem vagyok édes. Talán csak akkor, amikor mosolygok, de úgy őszintén. De te azt nem fogod látni, mert egy ember képes rá, hogy a jelenlétével gondtalan mosolyogjak. Nem eladó, de egy mézeskalácsért cserébe eladom a cipellőmet. Kettőért? Mézeskalácsból csak egy van.


Maybe.. no.

Bárcsak BÁRCSAK fel tudnánk fogni, mennyi kárt hagyunk magunk után. Bárcsak vissza tudnánk nézni úgy igazán azokra az időkre, amikor még semmi. Amikor csak álom volt. Néha jobb egy elérhetetlen álomnak lenni, mint csak lenni és tengeni lengeni.


2012. december 5., szerda

June 5.

5 hónappal ezelőtt, hogy elaludtam. És amikor felébredtem, úgy volt mellettem, hogy amikor ránéztem, és ő is, akkor én tényleg úgy éreztem.. hogy rajtunk kívül mindenki más szomorú ember.


"-Az enyém vagy."
"-Csak a tied."
Újra átélném. Ugyanazokat az érzéseket. CSAK AZOKAT.. mert olyan igaziak.

Leave it.

Amikor valamit nem találok, elhagytam. Hát elveszítettem. Kergethetem akárki lelkét, még akár fogócskázhatok is vele, már soha többé nem tudom utolérni. Hát akkor hagyni kellene?
"Nincs már bennem csak üresség."
Talán ez tud a legnagyobbat ütni. Múlt időben.
Nincs már semmi.


2012. december 4., kedd

Minden vágyam volt. De ha valamit nagyon akarok.. nem dobom el ezt az álmomat. Talán, csak egy szavamba kerülne.

Én is felállnék az ágyon és a falhoz vágnám a párnámat. Szegény kicsikém látod most alszik. Minden vágyam az volt, hogy legyen egy festőállványom, de soha nem mondtam senkinek régen. Szeretek festeni, szeretem megfesteni azt, amit látok, és gyönyörű. Meg azt is, ami emlék, és gyönyörű. Meg azt is, ami nem valóságos, de félig az, és gyönyörű. Mert furcsa endorfinhullámokkal önt el. De igazából ez az endorfinhullám akkor tör rám leginkább, amikor. Maybe.. 


2012. december 2., vasárnap

2012. november 30., péntek

Just because!

Beléd szerettem, csak mert az égbolt szürkéből kékre váltott.

"I fell in love with you, just because the sky turned from grey into blue."

2012. november 25., vasárnap

Hole.

"Látod te is lyukas vagy."
Furcsa, hogy magunkban hordozzuk. Elrejtett helyeken. Egyszer csak előtörnek. És minden létező erőnket odaadjuk, hogy Az a valaki betöltse ezt a lyukat az övével. Ő az, aki a boldogság. Aztán mi is odaadunk neki mindent. Akkor a világ teljesen benne él. Mindenben őt látjuk. De furcsa is, és félelmetes. Mert az elejétől fogva ott van bennünk az a picike kis félelem. Mert ő az, aki mindent elvehet egyetlen pillanat alatt.

Szeretem.

Strange.

Fura ez a vonzódás. Mégis megvan az a valami, ami ideköt teljesen. Valaha ismertük egymást. Igazából bennem ez üti a legmélyebb lyukat, olyan, mint a Mariana-árok.


2012. november 24., szombat

Emily.

Pedig én tényleg szeretem Emilyt. Meg a kis dorombolását. Kilenc élet. Ha macska volnék, az egyik életemben csak dorombolnék.

A week ago.

Egy hete ilyenkor már a vonaton ültem. Mennyire fura érzés visszagondolni és érezni hogy.. papapapammm! Ülök a vonaton. Átvettem szépen a harisnyámat, levettem a szoknyámat. Kérem. És köszönöm.


Lungs.

Befogom a fülemet, ha nem akarom hallani, mert fájna talán. Néha olyan dolgokról beszélgetnek körülöttem, ami úgy meg tud ütni, mint a kalapács. Aztán a szememet is becsukom. És semmit sem látok? Képtelenség. Csukva tartott szemmel látom a legtöbbet. "Ha becsukod vágyak, ha kinyitod semmi."


2012. november 18., vasárnap

Pretty Green Garden.

A nyári fűtől zöldellő kertecske. De ez egy tükör, a legszebb. Mi más? Vagy nem is tükör, több annál. Magamat látom benne, de ez nem csak látszat.. olyan mélyen elmerülnék benne, hogy akár bele is fulladhatok, az nem számít.
Csak az a fekete szembogár.

Ez meg az univerzum, de ez tök más. Mert én nem ezt szeretem.

2012. november 17., szombat

Be patient!

-Úgy érzem magam néha, mint egy lyukas.. üres.. bögre. Tudod el is van törve.
-Mint az a pöttyös bögre? Ami piros és fehér pöttyök vannak rajta? 
-Pont úgy.
-Miért?
-Őszintén.. nem tudom. Tudod szoktam én másmilyen is lenni..

Csak az a kérdésem, hogy mennyire vagytok képesek türelmesnek lenni hozzám. Értem. Ugye? Boldog vagyok, mert tudom. Meg mindenki máshogy mutatja ki a boldogságot. 

A tündérek olyan picik, hogy egyszerre csak egyetlen érzés fér meg bennük. Olyankor a többi mind elfoszlik. Ha boldog, akkor csak az. Ha bánatos, akkor csak a szomorúság. Ha dühös, akkor a végtelen harag. Mi mind tündérek vagyunk?


2012. november 10., szombat

Tök egyformák vagyunk hatmilliárdan.

Honvágyunk van néha olyan helyekre, ahol nem is élünk, mégis boldogok vagyunk ott. Aztán, mikor hazaérek, rájövök mennyire is hiányzott ez. A szobám illata, a gardróbom nyugalma, ahol mégis annyiszor ültem csak úgy takaróval kisírt szemmel magányosan. Meg az a millió dolog. Azok az emlékek, amik nélkül lehetetlen élni. Azok. Mindezt őrzi.


Dream.

Csak kértem, hogy ne engedjetek el. Nem jó elengedve lenni, az olyan.. ennyit érünk.
De álom az egész, amikor zuhanunk, és felébredünk.


2012. november 4., vasárnap

Tik tak.

Rendszerint olyankor köszön be hozzám az a kétségbeesés vagy mi.. amikor hazaérek, és tudom hogy senki nincs itthon. Talán ez a legnagyobb félelmem, a magány, az üresség.. mint a legtöbb embernek. Meg sokszor a helyemet sem találom, mert ez lehetséges.. végülis az élet nem egy székfoglaló.


Tik tak tik tak majd rájövök!

2012. november 2., péntek

Afternoon.

Délután. Mintha csak tavaszodna. Olyan, mint amikor.. tudod.. amikor elolvad a hó. Minden sáros. Vizes. Pocsolyás. Pedig csak újraéled minden. Így kezdődik. De most más minden, mint akkor. Ilyen komor késődélutánok. Az emberek kezdenek elfáradni, és lepihenni. Néha úgy érzem, már türelmük sincs végighallgatni másokat. Vagy inkább próbálják magukat is nyugtatgatni. Ez a sötétség nem tart örökké. Hamarosan tavasz lesz.. csak ki kell várni. Akkor minden könnyed lesz, és vidám. Színes, mozgó.


2012. november 1., csütörtök

So much.

Élve temettetek el, faszfejek!


Rainy day

Olyan, mintha sírna az ablakom. De ez szürkeség és eső. Minden szín megfakult. De a vihar az más.. az olyan gyorsan jön, és magával sodor, mintha repülnék. Mintha csak azt akarná. Tele mozgással. Hanggal. Fényekkel. Színekkel.. igen. Olyankor gyönyörű az égbolt, olyan.. minden egyes percben változnak a színek. Aztán el is megy. És félelem, meg igazából nem is félelem már. Régen mindig azt gondoltam, hogy amikor villámlik, valaki az égből fényképez.. még egészen kicsi voltam. Nagyon különös világ ez, mindig más.

De ez az eső is tud szép lenni.. ha valaki úgy érzi. Igazából. Fárasztó, csak aludnék egész nap. Erre a nyugtató hangra. Tudom.. ez a csend egyik hangja.

2012. október 30., kedd

Pain.

Amikor harapom a bőrömet olyan fura.. olyan jóérzés harapni, viszont amúgy fájdalmas. Sajnos sokszor nem tudunk róla, de ami nekünk jó, az a másiknak fáj. Nagyon. Könnyedek vagyunk.

L. T. T. S.

Amikor pislákol a lámpa, nem tudom megállni, hogy ne nézzem. Várok, amíg magához tér. Ilyen szürreális világ, ahol a semmi közepén egy ajtó vezet a mindenségbe. Egy karnyújtásnyira.. biztosan sokan átérzitek. Nekem pedig olyan mindegy, csak halljam. Hallgasd a csendet. Mindig a csendet. Ez nyugalmat ad, jobban, mint a zaj, mint egy szó olyan világból, ami nem is ért. Én.. én beérem a csönddel.


2012. október 29., hétfő

yea, i'm a shit.

Igen. Egy szar vagyok. Egy gyökér, nem tudok semmit. El vagyok szállva. Persze. Már hallottam. Sokszor. Imádok itthon lenni.

Üvegházról szóló mesék.

Csak akkor félünk egyedül a sötétben, eldugott kis helyeken, amikor van értelme. Amikor már nincs, mert elveszítettük az értelmet, akkor vagyunk a legveszélyesebbek. Mert már nincs mit veszíteni.. vagy van, csak mi ezt nem tudjuk felfogni.


Rain

Esőcseppek, amikről mi sem tudunk semmit. Sírnak a felhők. Talán a boldogságtól.. de nem. Az nyáron van. Most haldoklik minden. Jézusom. Csak fogjátok meg a kezemet kérlek. Mert sikítok itt bezárva. Csak engedjétek meg, hogy.. ne féljek. Kapcsoljátok le a fényeket, mert ez a sötétség olyan kellemesen otthonos érzetet ad, még ha nem is tudunk róla.

2012. október 28., vasárnap

A legszebb dolog.

Régen is szerettem érthetetlen dolgokat csinálni. Már az oviban. Rajzolni, és kilyukadni valahol. Belekezdtem valamibe, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet. Amikor megkérdezték, hogy mit rajzolok, mindig mondtam, nem tudom. De magamban mindig is tudtam, hogy még nem tudom, de jó érzés rajzolni, és a végén lesz belőle valami. Valami, ami számomra sokat jelent.
(Ezeket egészen könnyen át lehet vezetni az életbe. Pont ettől szép.)


It depends on you.

Hát mi önzők vagyunk. Összetaposunk egy bogárkát, mert kisebb és mi megtehetjük. Mert így volt kedvünk. Még a légycsapót is kitaláltuk, hogy ölni tudjunk vele. Barátokat szerzünk magunk köré, csak hogy mi magunk ne legyünk magányosak. Csak magunkért. Magunkért teszünk mindent? De aztán ezek a társas dolgok átalakultak.. vagy érezhetően mások maguk mélységében. 
Mert vannak dolgok, amiket másokért teszünk, hogy az ők örömükben találjuk meg a magunkét. Talán ez is önzőség. Vagy csak boldogság.


I can't be with the man i love.

Akkor Somersby-s lettem, és akkor voltam felhőtlenül én. Az ősz talán a legkülöncebb évszak a világban. Ez nem csak hogy évszak, ez egy életérzés. Gyönyörű, ha belegondolunk. Mások szemével viszont közömbös. Mindenen mindig csak rágódunk, mint a rágón. Buborékokat fújunk unalmunkban, és reszketünk.
Én úgy elmondanám! De komolyan.
Valaki! Valaki.. senki.


2012. október 27., szombat

Origami.

Persze én tudom, és érzem. Minden egyes érintés mutatóujja élettel tölt el, mert mondják. De gyurmával tömném be a lyukat a zárban, mint magamban, ha lehetne. Hangos zápor vagy mindegy, elnyom az álom. Fel kell ébredni először is, hogy itt legyünk testben. Vészes, hogy magányunkban mennyire el tudunk tévedni.
Akkor rajta. Együnk fagyit hóból, ha szeretném. Igyunk vizet jégből, és csináljunk valamit. Origamipapírból.

Elesek, és sírok, mert lehorzsoltam a csöpp kis térdem. De azért még boldog vagyok, és nevetséges.

2012. október 23., kedd

If you say goodbye.

Mielőtt valaki elmegy, elbúcsúzik mindenkitől. Elvarrja a szálakat, körbenéz még a szobájában. Mindent úgy hagynék, ahogyan utoljára volt. Mert ez ismerős már. Életem legrosszabb éjszakája után, minden otthagyva ahogyan volt. Fájt látni. Talán egy valamit igazítanék meg. Az íróasztalomon a kis üvegcsét, amiben apróra összeaszalódott, kiszáradt falevél van. Az valaha egy egész volt. Már nem mondanátok meg róla. Elolvasnám még a gardróbszekrényem falát, hogy mennyi mindent írkáltam, és ragasztottam rá. És csodákra bukkanok, tudom, mert nem csak én írtam rá. Szólna vajon valakinek? Vagy azt gondolnák: Tudja mit tesz.


Giant HOLE.

Szépen lassan kezdem megszokni. Napok óta ez a játék, azt hiszi vicces. Csak tudnám ki hiszi. Csak tudnám miért pont velem. És most. És ki? És talán az élet. Már kezdem megszokni. Hogy vagyok, csak vagyok. És amint felébredek, tudom mi lesz. Valami megmagyarázhatatlan dolog kikapar belőlem egy óriási darabot. Hát most már tudom. Ezért lettem én is lyukas. Ez az oka annak, hogy. Hát ez.


2012. október 22., hétfő

Fat

Mik ezek, mert annyira össze van kuszálódva minden. Tudod, mint a kazetta szalagja. Vagy mikor beakad a lemezjátszó, és ugyanazt a szót ismételgeti.. vagy mondatokat. "I can't be with te man I love. I can't see him. I can't call him up." És már kinőttem a gyerekkoromat, és vele a sok könnyedséget, mert azthittem, ez úgy megy. Helyette nehéz súly az emberek minden egyes mondata. Mert tudom, minden számít. Minden egyes hanglejtés.. magával hordozza.


I am strange. :(

Léteznek emberek.. mondjuk egy biztosan. Akinek sikerült elérnie, hogy mellette tökéletesen egésznek érezhessem magam. És ezt érezni a lehető legjobb az életben. Talán ez az. És szétesni. Az pedig olyan, mintha darabokra hullanánk. És az ettől való félelem pedig egy lyuk itt bennem. Nem tudom mi üthetett belém, de nagyon buta vagyok, és nagyon meggondolatlan. És arra is gondoltam már, hogy talán ha nem lennék, ha soha nem is léteztem volna, akkor teljesen más lenne az ők életük. A barátaimé. Az övé. Mindenkié. Őszintén, fogalmam sincs hogyan juthatnak ilyesmik az eszembe, de nekem szükségem van rájuk. Mindannyira. Mert így.. ez az egész színes is.


2012. október 21., vasárnap

Grey

A lehető legszomorúbbá tesz az, hogy más dobja fel olyan emberek napját, akik az enyémet dobják fel. És akik miatt úgy érzem élek. És akiket szeretek, határozottan. És azt hiszem. Azt hiszem.

Egy barátosnőm mutatta.

Igen, és talán ez a leggyönyörűbb versek egyike, amit valaha hallhattam. Hát élünk. És ezekért az apróságokért pont.. és pont pont pont. És egy kedves jó ismerőse írta.

Beenged

sokáig gondolkoztam hogy
a fűben fekvés be tud e majd
udvarolni szívzörejedbe
pontosabban abba az ütembe
ahová érdemes beszűkíteni
az arcomon nyúló
mosolyt és ahová elfáradt
madárfüttyöt tartósíthatok
csigacsönd-magányomban.

majd vártam azt a periódikusan
érkező érzést, mely összerántja
bennem az elszórt hasonlataim
maradékát mindezt azért, hogy
tálalhassam neked piacnapokon
mellékhatások nélkül,mert
tudod én azért cipővel
is belépnék szívzörejedbe
csak nyom hagyás
végett és a holdat
is pályájára helyezném
hogy jól mutassunk
szénrajzokon télen
nyáron kobaltkék
tengert alapítanánk.


és most mikor tavasz
kúszik a lekvárbő-nyárra
láng-puha görcs vagyok,
édesvízben úszó feladás.
mert hoztad nekem a
besűrűlt mélabút, hiányod
első és utolsó jelét.

pedig sokáig gondolkoztam, hogy
a fűben fekvés.

2012. október 20., szombat

Pam pam pamacska.

Engem jól kitaláltak, annyira, hogy össze is kuszáltak. De mégis én vagyok. Egyformák, 6 milliárdan. Ez a nap egy az életből. Egy évezrednek tűnő hosszú nyúlvány, és ott pihen az ablakomban. Kísértésbe ejt kísérteni a sorsot. A rossz álmokat, mert vágyom rájuk. Mint valami izgalmas film. Csak rólam szól.

Lesz egy nap.

2012. október 19., péntek

Lovely moments.

Kirázódni a valóságból egy pillanatra megállni és csak élvezni a hangzást. Egy lágy dallamot, ami szinte simogat. Legalábbis sokszor ezt érzem. Vagy ezt kell. Ez olyan jó.. olyan kellemes.. olyan! Amit mindenki érezhet akárki érted?


2012. október 14., vasárnap

Live or Dream?

Mennyire szeretünk lehúzott redőnnyel élni? Minden fényt kizárunk. Volt nekem is időszak, amikor negatív és gonosz voltam. Aztán vártam, hogy teljen az idő, ami végtelenül állt. De nem jött el felhúzni a redőnyömet. Néha apró kis fényecskék szökdöstek be, amiket elhessegettem. 

Gyűlölöm a vasárnapokat.
Gyűlölöm a hétfőket.
Szeretem. A felhőket.

Szeretem, amikor az emberek maguktól jönnek rá. MINDENRE.
És most már valószínűleg megpróbálom ezt észben tartani.

És nem olyanokról álmodni, hogy le akarok menni a hullaházba a kórházban. 
Bár ez az egész különös volt. 
De fel kell ébredni.

Néha, amikor felébredek, nem tudom mit szeretnék jobban. Visszamenni a nyomott ébrenlétből az álomvilágba, vagy pedig félni az álomtól, és élni.

Diet Mountain Dew.

A visszapillantó tükör. Amivel a mögöttünk lévő elhagyott utat látjuk. Néha olyan kívülállónak érzem magam mások életéből, így belegondolva teljesen kitudom szedni a celluxszal odaragasztott mosolygómacska képet magamról. Átragasztanám máshova. Messze, mert nekik úgysem hiányzok soha. Vagyis számomra annyira nehéz elképzelni, hogy valakinek is hiányozzak.


2012. október 13., szombat

When we're together. And the first times.

Azokat az időket már nem hozhatjuk vissza. Meg lehet ismételni, de ezek olyan apróságok, amik igazán hiányoznak, és igazán utánozhatatlan érzések voltak akkor. Már biztosan másabb lenne. Amikor legelőször mondtad, hogy.. amikor legelőször voltunk.. AMIKOR. Akkor.


Régen veletek is álmok után szaladgáltunk, megbeszéltünk mindent, meghaltunk volna, ha 1 hétig nem találkozunk. A legrosszabb napokat tettük a legszebbé együtt. Mert egyszer úgy ismertük egymást, akár önmagunkat. Dolgok, amiket jobb volna letagadni.

Azokat az időket nem lehet csak úgy eltörölni.

Shut your pretty mouth.

Azt kívánom néha, bárcsak észrevennétek. Hogy néha szó.. most nem tudom már mit akartam ide írni a szó után de IGEN szó nélkül többet mondunk.


2012. október 12., péntek

The moment. ..

"Látod te is lyukas vagy. Amint megláttalak tudtam, hogy ennél közelebb már nem is kerülhetek a közelséghez. És ismeretlen boldogság tört rám."


Last.

És tudom, hogy hol tudok fájdalmat okozni másoknak. És persze nem érdekel. Ha nekem fájhat. Akkor nekik is. Ha elesek.. akkor nekik is fel kell bukniuk a legnagyobb hegy csúcsán. Cserébe kapom a folyamatos vihart és záporokat és már csurom vizesre áztam, mégis, már a pocsolyában fekszem. Sokszor. Annyit láttok, amennyit kell. Napsütés, fény. És mindig leszek első, mégis utolsó. VÁGOD? Tudom.


2012. október 8., hétfő

Little life.

Az életünk nagy része a kerítésünkön túl van. Ott van. "Te kis élet". Te is az vagy. Egyszer.. rájönnek. Hogy a víztükrök a legtökéletesebbek. Azok a Föld öreg szemei. Azokban látjuk önmagunkat, mintha belenéznénk a hold arcába. Egyenesen a szemébe. És ennek a világnak még a felét sem láttuk.

De nekem néha elég. Azt látni, amit akár vakon is láthatnék. Ezek az érzések. Láthatatlanok.

2012. október 7., vasárnap

Gossips.

Szeretnek ostoba és valótlan dolgokat fecsegni a kis csacsogójukkal, de nem lényeg. Ha nekik ez tetszik. De annyira gonoszok az emberek. Nem foglalkozok vele. Van egy Mézeskalácsom, akit szeretek, és megpróbálok nyugodt lenni. És vannak barátaim.. és vagyok én. Aki az Alice miatt azt álmodta, hogy ijesztően mély vízben sétálgat. Hideg álom. Most elvitték a manók a jó álmaimat.


2012. október 6., szombat

Lonely? or Alone?

Magányosak vagyunk párszor életünkben, legalábbis annak érezzük magunkat. Pedig valójában.. csak egyedül vagyunk. Tudod, a halál a legmagányosabb dolog, ami történhet velünk. Ezek után mondhat bárki bármit. Mert ez az élet, akármennyire is szélsőséges néha, de EGYEDÜL kell mindent végigcsinálni. Amennyire csak boldogan lehet, annyira legyen boldogságos.. még a legpesszimistább elképzelés is. 
Mert az End nem lesz Happy. De légy boldog. Mert az a legszebb érzés majdnem.


Sleepy.

Alszik, de még akkor is érzem, hogy szorosabban ölel át. Nem akarom. Elveszíteni. Őt. Nem.
Ez számomra annyit jelent, mint a jegeskávé tetején a hab. Mint az égbolton a pimasz felhőcskék. Mint az a hihetetlen vonzalom a papírmadáron repülés iránt. Ez így jó. Most a jó.


Effy S.

Vannak akiket soha nem fogunk megérteni, itt van például Effy Stonem. Szereti Freddie-t.. de Cook-kal kúratja magát. Őt pedig mind a ketten akarják. És ez.. aaaaaaa fura. Ez mint egy mentolos cukorka.

Még mindig. Ez annyira furcsa világ. Szeretek elkalandozni a fejemben. És eszembe jutnak szép dolgok. Viccesek. És amikor mosolygok. Nem érthetik.. ők semmit sem értenek belőlem. De állítják, hogy igen.

Million.

Mennyi furcsa érzést cipelünk magunkban (olykor titokban) egy egész életen keresztül.
Egyébként ezektől néha frászt tudok kapni.. néha ez túl sok. Megőrülök.


2012. október 5., péntek

I feel the rain on my skin.

Rég volt már. Meg amúgy minden olyan felhős. Érzem a bőrömön, ahogy áztat az eső. Egy idő után már kopog, szinte már fáj és zúg. Hát de vannak dolgok, amikre mindig jut idő. Ezek nem szaladnak, toporognak vagy nem is tudom várnak talán.. talán.. csak várnak valamire. Átvitten ez máshogy hangzik, olyan félelmetesen!

2012. szeptember 30., vasárnap

Fuck you babies.

Talán azt hiszitek, hogy tapasztaltabbak vagytok. Talán. De én tudom milyen úgy feküdni, hogy tudatában vagyok valamivel. Amit talán még soha nem éreztetek. Nem félelem. Abban a pillanatban nem. Ez nem változtat igazából semmin. Csak már nem félek úgy.. mint azelőtt. Boldog vagyok, a lehető legboldogabb néha fent a felhőkön ülve. Csak ez mindig.. visszatér.

Don't speak. I can hear you.

Festeni sem lehet gyönyörűbbet, még fényképezni sem. Még rajzolni, vagy zenélni sem. Mégis ez mind művészet és ezek tesznek boldoggá mindenkit. Ezek nélkül a világ unalmas lenne, buták lennének az emberek. És akkor nem lenne igazi kézzel foghatatlan csoda.


Szavak nélkül is értelek. Csak jólesik hallani.

2012. szeptember 29., szombat

Take my hand.

Furcsa egy dolog ez. Talán nem kellene folytatni, ezt tovább csinálni. Hirtelen olyan idegen érzés lett. Olyan.. fent voltam, most lent.. lent a pincében. De ha hagyom? Egyszer élünk.. talán ki kellene élvezni. Ki az aki valóban mellettem áll. Félek. Félek, hogy a dolgok csak egy másodperc erejéig tartanak.

Úgy elmondanám. 
Mézeskalács. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.

2012. szeptember 28., péntek

Ez nem.

Aztán egyre inkább keressük a helyünket, annál inkább nem találjuk. Mostanra már kitisztult talán a fejem, csak itt magamban érzek valami nehéz súlyt, mintha nyomna le. Szóval jön, ami jön.. bármi is az, leírjuk, kiabáljuk, mondjuk és egyre csak hajtogatjuk. Ki kell mondani őket, különben megzakkanunk.
Fürdés közben mindig átgondolok mindent. Hogy mit akarok, hogy kit akarok. Hogy miért élek és halok.
Mindez várhat. Nem veszitek észre, hogy.. múlik.. múlik.

At the kitchen.

Hát ez az a dolog.. hogy emberekre bízod magad. Hogy hagyod a konyhában a reszelőt meg a sajtot. Hogy fekete csipkés dolgokat hagysz mindenhol, mert fiatal vagy és ez egy betegség az öreg szemmel. De élsz és van tálad. Hát akkor. Aloha.

Belelátok a szívetekbe is akár, rólatok is olvasok, bármit is tesztek. És agyalok, mert így rájövök, tudjátok.. minden apró jelentéktelen dolog. Jelent.

Mad! EVERYBODY!

Olyan sokat hittem kiskoromban. Most már tudom, hogy mindenki őrült, itt nincs olyan, hogy okos, normális.. vagy a fiúk húzzák a lányok haját. És szomorú egy nap ez, már tudom, hogy azért ment el a Napocska, mert szeretkezett.. a felhőkkel. Igen. Szeretkezett csak vele. Csak ŐRÜLT MINDENKI.

Kitakarítanám a szívemet, hogy minden rossz, ami valaha érte, egyszerre tűnjön el. De nincs hozzá való seprűm. Még ha élek is sokszor úgy érzem, aludnék én mélyen.
Tedd meg.

2012. szeptember 23., vasárnap

Delete? YES......... error.

Jut eszembe. Olyan dolgokat hagyunk el, amikről tudjuk, hogy hol hagytuk el, szándékosan. Már így van. Úgy értem, olyan emberek, akikről hallani sem akarunk. Mégis.. hallunk. És mégsem törölhetjük csak úgy el.

Also morning.

Klasszak vagyunk, így majdnem reggel a fény sütkérezik, már a déli fényeivel játszadozik. Kislány még, szaladgálnak a fények a szőnyegemen. És félig reggel, összetörten a villanykörtét nézem, benne a papírmadárral. Énekelne.. de be van zárva. Hát lehetne szabad. Összetörten a dolgok mindent megváltoztatnak. Baleset volt. Óda a villanykörtéhez: Fuck off.


2012. szeptember 22., szombat

Nice girls.

És még ti sem értitek, hogy miért. Ők olyanok akik bárkinek a szépről szólnak. Nekem nem kell ez. Ilyen kimondatlan beteges dolgok. Őszinte részvétem a lelkecskéteknek, hogy letört a műkörmötök. Meg, hogy tömegruhákban azt hiszitek, mások vagytok. Meg egyéniségek.. mindenki egy kurva nagy egyéniség.

2012. szeptember 21., péntek

OK.

Néha tudat alatt arra gondolok, bárcsak egyik pillanatban betoppanna. És megölelne. És azt mondaná: minden rendben tökszi. Rég volt már.

Pumpkin.

Számomra nehéz megbízni más emberekben. Úgy értem.. barátokban. Mert életemben először érzem, hogy.. Elszakadt. Eltűnt.  Elhomályosodott. És tudjátok milyen érzés elveszíteni egy barátot? Semmilyen. Semmit sem érzek. Semmit. Néha nézek magam elé.. és átérzem. Olyankor.. a legrosszabb. Visszaemlékezni. Tudod, a narancssárga tök. Meg a múlt. Meg a jelent. Ennyi volt. Ennyi? Ennyit érünk mi.


Maybe the world.

Ezek a furcsaságok olyan közel vannak, mint már mondtam, én sem gondolnám. Megfogom a muffin alakú szappant, és érzem, hogy ha volna, már régen nem volna. De nem igaz az sem. Még forog a nap a világ körül, vagy körülöttem forog a világ. De talán a világ részeg, és nem én!

"Részegen ne szeress."

2012. szeptember 16., vasárnap

Wanna fuck him.

Dr. Gregory House. Egy napon. Egy napon.. Talán.

Happy notbirthday. For me. For you.

Kicsi kék autócska négy édes kis kerékkel. Mindig felvidít. Féltem néha, hogy ne menjen túl messzire, mert hiányzik. Mert ő a kékség.. az autóm.

Most.. basszátok meg magatokat. Döntsétek el ti, hogy mire értem. Mindig átvitt volnék? Lehetne ez is az, akár átvitt, akár nem.. de egy évben 364 nemszületésnap van, (Bolond Kalapos mondta). Tehát nekem, boldog nemszületésnapot. ♥

2012. szeptember 15., szombat

Rainy day.

Ma reggel fél 10 körül felébredtem, és még félálomban az első gondolatom is az volt, hogy vasárnap van. És ma mennem kell vissza. És hogy te jó ég! Még sehol sem állok.. aztán visszazuhantam a szombatra. Előre látom a napomat. Ez olyan.. sablon, mint amikor papírangyalkákat kell átrajzolni és kivágni ollóval. Egyformák, apró hibákkal.

Tudjátok, néha még magamon sem igazán tudok kiigazodni. Kloo vagyok, és csak annyit szeretnék mondani, hogy most jutott el a tudatomig igazán, hogy hiányzik a nyár. Eddig más akartam emlékeztek még? De ez a csendes esős nap mindent megváltoztat. Aztán az a halott világ.. színek nélkül.

2012. szeptember 14., péntek

Sleep.

Próbáld meg úgy őrizni a boldogságot, mint villámlás pillanatát kukkolni. Nehéz. Értelmetlennek hangzik, de ha nem teszed meg, akkor elássa az idő, és minden ellened fordul majd. Ég a gyertya, ég. Ég a lámpa.. még ég. Nyitott szemmel alszol, még.


Slowly.

A szavakat lassan kell kimondani, lassan lassan lassan. Különben gyorsan fogja fel a világ, gyors boldogság, korai halálozás. Nekik minden értelmetlen. Eszközök vagyunk mind. Evőeszközök; kanál, villa, kés.


2012. szeptember 9., vasárnap

The Sun is bleeding.

Olyan furcsa érzés ez. Leírva látni a hónapok nevét. Erőt vesz magán még a Nap, és ragyog, de nemsoká már semmi sem lesz, elalszik egy időre. Olyan hűtlen hozzánk. Már korán nyugovóra tér, és vöröses árnyakat fest a falra, mint valami kifestő. Aztán elbújt. Füst száll mindenfele, repked, de mi lehet az oka még? Késő nyár.. nem értem. Aztán majd egy szempillantás alatt lehullik a sok levél. Levetkőznek a fák, de pont télre? Hiszen meg fognak fázni. Vagy majd felöltöztet a hó, fehér ruhába. Édes.


2012. szeptember 8., szombat

Before I fall.

Azt mondják, a halálunk percében az egész életünk lepereg a szemünk előtt, de velem másképp történt.
Bizonyos dolgok inkább maradjanak eltemetve és elfeledve.


2012. szeptember 7., péntek

You have too much 'tomorrow'. Be glad for it.

Őszintén, nem tudhatjuk soha. Talán előtted még tízezer holnap is áll. Olyan sok, hogy fetrenghetsz benne, élvezheted. Kiszórhatod az ujjaid között.. olyan rengeteg sok, hogy akár pazarolhatod is.


But I'm yours

Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy a bizalmamat folyamatosan elveszítem az emberekben, mégsem jelent minden embert. Valakinek még az életemet is odaadnám kicsiny dobozba zárva, hogy vigyázzon rá. Talán nem kellene csalódni újra és újra abban, ami nem létezik. Viszont ami létezik, abban nem tudok csalódni. Az valós, és csak boldogságot találok benne.


2012. szeptember 2., vasárnap

L. S. s.

Talán, ha egy furcsa lényként kellene élnem, én kellemes dolgokat csinálnék. Megígérném, hogy lefekszem a főnökömmel, miután Londonban, a szörnyű forgalmas Liverpool Street station kellős közepén.. megeszel egy élő embert. Te ócska cipőfűző, sírj sírj sírj! Vérig sértettelek.

2012. szeptember 1., szombat

Pisces.

Számomra az, hogy valaki okos.. az észt nem a tanulásban látom, az más. Hanem abban, hogy hogyan cselekednek, hogyan gondolkodnak, és mit mondanak ki. Az pedig, hogy valaki kedves, nem abban mutatkozik meg, hogy hogyan bánik azokkal, akiket szeret, hanem abban, hogy mennyit képes áldozni akárkiért. És az, hogy néha hazudnod kell, nem azért van, mert te egy hihetetlen film főszereplője vagy.


Ha valaki szomorú, nem biztos, hogy nem boldog, és ha valaki boldog sírhat is, ha valaki.. ha valaki.. itt van pl. Lykke Li, a kedvenc énekesnőm. 10 év különbséggel, ugyanakkor van a szülinapunk, március 18. Igen nézzenek oda.

2012. augusztus 31., péntek

Smoke weed.

Elavulnak a dolgok, elszürkülnek, és elhomályosodnak az emlékek. És a helyükre üresség száll. Néha túl hamar, de sokszor mondom, hogy hiányoznak azok a napok. Június 30. Július 5 és 6 és.. és. Ilyenkor érzem ezt az egészet. Nem akarom soha, hogy elmúljon. Mert olyan felfoghatatlan volt az egész, mint egy mese. Mint egy álom. Mint egy habos jegeskávé.
 Naomi igazad van. Valami olyasmi, hogy "Megilyedtem, amikor összejöttünk, ugyanis te vagy az egyetlen, aki tönkreteheti az életemet."


2012. augusztus 30., csütörtök

After the storm.

Senki sem lépkedhet a fejemben, csak én. Ahogy a virágok között járok. És hirtelen minden sötétségbe borul, a bárányfelhős kék mennyboltot felváltja a lefesthetetlen és félelmetesen gyönyörű sötétkék, már szinte fekete viharfelhős ég. És akkor ott van az a híd, amivel talán már találkoztam. És hatalmas szakadék. A túloldalon minden vidám, és a híd leszakad. És én lezuhanok, amikor éppen felébredek az álomból, de ez nem volt álom, és mindent rossznak látok, nem bízok ott senkiben.. mert őket nem ismerem. Aztán.. jó sokáig volt sötét. Amíg el nem vonul a vihar, addig ilyen.. és utána meglátom a szivárványt. Írországban van a vége. A manók ott ásták el az aranyat. Nekem nem kell arany. Csak.. nekem másra van szükségem.

Számomra nincs gyönyörűbb béke, a vihar utáni csendnél.