2012. november 30., péntek

Just because!

Beléd szerettem, csak mert az égbolt szürkéből kékre váltott.

"I fell in love with you, just because the sky turned from grey into blue."

2012. november 25., vasárnap

Hole.

"Látod te is lyukas vagy."
Furcsa, hogy magunkban hordozzuk. Elrejtett helyeken. Egyszer csak előtörnek. És minden létező erőnket odaadjuk, hogy Az a valaki betöltse ezt a lyukat az övével. Ő az, aki a boldogság. Aztán mi is odaadunk neki mindent. Akkor a világ teljesen benne él. Mindenben őt látjuk. De furcsa is, és félelmetes. Mert az elejétől fogva ott van bennünk az a picike kis félelem. Mert ő az, aki mindent elvehet egyetlen pillanat alatt.

Szeretem.

Strange.

Fura ez a vonzódás. Mégis megvan az a valami, ami ideköt teljesen. Valaha ismertük egymást. Igazából bennem ez üti a legmélyebb lyukat, olyan, mint a Mariana-árok.


2012. november 24., szombat

Emily.

Pedig én tényleg szeretem Emilyt. Meg a kis dorombolását. Kilenc élet. Ha macska volnék, az egyik életemben csak dorombolnék.

A week ago.

Egy hete ilyenkor már a vonaton ültem. Mennyire fura érzés visszagondolni és érezni hogy.. papapapammm! Ülök a vonaton. Átvettem szépen a harisnyámat, levettem a szoknyámat. Kérem. És köszönöm.


Lungs.

Befogom a fülemet, ha nem akarom hallani, mert fájna talán. Néha olyan dolgokról beszélgetnek körülöttem, ami úgy meg tud ütni, mint a kalapács. Aztán a szememet is becsukom. És semmit sem látok? Képtelenség. Csukva tartott szemmel látom a legtöbbet. "Ha becsukod vágyak, ha kinyitod semmi."


2012. november 18., vasárnap

Pretty Green Garden.

A nyári fűtől zöldellő kertecske. De ez egy tükör, a legszebb. Mi más? Vagy nem is tükör, több annál. Magamat látom benne, de ez nem csak látszat.. olyan mélyen elmerülnék benne, hogy akár bele is fulladhatok, az nem számít.
Csak az a fekete szembogár.

Ez meg az univerzum, de ez tök más. Mert én nem ezt szeretem.

2012. november 17., szombat

Be patient!

-Úgy érzem magam néha, mint egy lyukas.. üres.. bögre. Tudod el is van törve.
-Mint az a pöttyös bögre? Ami piros és fehér pöttyök vannak rajta? 
-Pont úgy.
-Miért?
-Őszintén.. nem tudom. Tudod szoktam én másmilyen is lenni..

Csak az a kérdésem, hogy mennyire vagytok képesek türelmesnek lenni hozzám. Értem. Ugye? Boldog vagyok, mert tudom. Meg mindenki máshogy mutatja ki a boldogságot. 

A tündérek olyan picik, hogy egyszerre csak egyetlen érzés fér meg bennük. Olyankor a többi mind elfoszlik. Ha boldog, akkor csak az. Ha bánatos, akkor csak a szomorúság. Ha dühös, akkor a végtelen harag. Mi mind tündérek vagyunk?


2012. november 10., szombat

Tök egyformák vagyunk hatmilliárdan.

Honvágyunk van néha olyan helyekre, ahol nem is élünk, mégis boldogok vagyunk ott. Aztán, mikor hazaérek, rájövök mennyire is hiányzott ez. A szobám illata, a gardróbom nyugalma, ahol mégis annyiszor ültem csak úgy takaróval kisírt szemmel magányosan. Meg az a millió dolog. Azok az emlékek, amik nélkül lehetetlen élni. Azok. Mindezt őrzi.


Dream.

Csak kértem, hogy ne engedjetek el. Nem jó elengedve lenni, az olyan.. ennyit érünk.
De álom az egész, amikor zuhanunk, és felébredünk.


2012. november 4., vasárnap

Tik tak.

Rendszerint olyankor köszön be hozzám az a kétségbeesés vagy mi.. amikor hazaérek, és tudom hogy senki nincs itthon. Talán ez a legnagyobb félelmem, a magány, az üresség.. mint a legtöbb embernek. Meg sokszor a helyemet sem találom, mert ez lehetséges.. végülis az élet nem egy székfoglaló.


Tik tak tik tak majd rájövök!

2012. november 2., péntek

Afternoon.

Délután. Mintha csak tavaszodna. Olyan, mint amikor.. tudod.. amikor elolvad a hó. Minden sáros. Vizes. Pocsolyás. Pedig csak újraéled minden. Így kezdődik. De most más minden, mint akkor. Ilyen komor késődélutánok. Az emberek kezdenek elfáradni, és lepihenni. Néha úgy érzem, már türelmük sincs végighallgatni másokat. Vagy inkább próbálják magukat is nyugtatgatni. Ez a sötétség nem tart örökké. Hamarosan tavasz lesz.. csak ki kell várni. Akkor minden könnyed lesz, és vidám. Színes, mozgó.


2012. november 1., csütörtök

So much.

Élve temettetek el, faszfejek!


Rainy day

Olyan, mintha sírna az ablakom. De ez szürkeség és eső. Minden szín megfakult. De a vihar az más.. az olyan gyorsan jön, és magával sodor, mintha repülnék. Mintha csak azt akarná. Tele mozgással. Hanggal. Fényekkel. Színekkel.. igen. Olyankor gyönyörű az égbolt, olyan.. minden egyes percben változnak a színek. Aztán el is megy. És félelem, meg igazából nem is félelem már. Régen mindig azt gondoltam, hogy amikor villámlik, valaki az égből fényképez.. még egészen kicsi voltam. Nagyon különös világ ez, mindig más.

De ez az eső is tud szép lenni.. ha valaki úgy érzi. Igazából. Fárasztó, csak aludnék egész nap. Erre a nyugtató hangra. Tudom.. ez a csend egyik hangja.