2015. október 27., kedd

Azt mondja "az agy alacsony szerotonin termelése depresszióhoz, szorongáshoz vezet".. akkor most mit csináljak, vegyek LSD-t vagy mosolytablettát?
NA MÉG MIT NEM és akkor már nem csak bogarakat, sárkányokat is halluznék? 
na persze, még hogy nincs bennem elég szerotonin.


Mekkora állat lehet már beLSD-zve tükrösteremben buborékfújóval zenét hallgatni.

biztos vagyok benne, hogy én egy pszichiátriai eset vagyok, egy őrült, beteg képzelgésekkel.. biztos vagyok benne.. félek.
mi van, ha csak egy átutazó vagyok.
ha annyira sem vagyok valódi, mint amennyire körülöttem mindenki az.

2015. október 25., vasárnap

Never again.

Soha többé nem akarok egyedül lenni.
Soha többé nem akarok gondolkodni.
Soha többé nem akarok csendet.
Soha többé nem akarok sötétséget.
Soha többé nem akarok sírni.
Soha többé nem akarok..
Soha többé nem..
Soha többé..
SOHA.
Éjjeli lény vagyok, aki sosem alszik el éjfél előtt.
Meg van az úgy, hogy folyamatosan zúg zúg zúg.
Mintha már az agyamban zúgna a szúnyog.
Olyan, mint az ébren és éberen tartó rossz gondolatok.
Hajnali kettő után sem hagy..
És narancssárga városi fény szökik be, de hova?
Aztán hirtelen kinyitom a szemem és rengeteg bogár repked az arcomtól fel messze.
És mintha nem is lettek volna, mert hogy nem is voltak, köddé váltak.
Ezek mind képzelgések.
Most már értem, hogy Dalí miért festett le annyi bogarat.
Ijesztő az álomvilág, de a nyugtalan ébrenlét jobban.

2015. október 22., csütörtök

szeretem a sárgaborsófőzeléket ilyen ködben! a sárgafőzeléket

Minden indoktalan cselekedetre van valahol egy félrecsúszott indok, amivel megindokolható az a korábbi megindokolatlan vagy megindokolhatatlan dolog, amitől az egész kerek és göncölszekérkerékként forog a Golyón, melyen élünk, mint az idegenek emberként köztünk, a jók és akiktől félünk.
Akik rólunk álmodnak és akikről mi nem beszélünk.
Hiányoljuk a hiányt onnan, ahol már rég nincs.
Helyet adok most is. Más képzelgései.
Hullócsillagokat hallucináltam.
Emberek játszották el a világot egymás közt szépen.
Egyszer télen egy mainstream téren.
Meg egymással.
Meg így a szánk sem szól sokat.
Meg kell néha őrülni.
Meg. KELL. 
Különben beleununk. 

 

2015. október 19., hétfő

Néha el kell törni azt az egészet, hogy összerakhassuk.. csak azért, hogy emlékeztessük magunkat, hogy ez egy egész, amit nehezen raktunk össze, nem egy perc alatt.. hanem életek alatt, úgy értem hogy ez megvan nekünk, embereket dobtunk el magunktól. Ezért tartunk ott, ahol.
Csak néha fel kell ébreszteni magunkat, hogy nem mindig csak álmodunk.
Egy kicsit a földön is élünk.

2015. október 17., szombat


Miracle.

Mintha életünk egy korszakának, apró részleteinek sokaságát megragadva beletömködték volna parfümös üvegcséinkbe, úgy belevésve emlékeinkbe.
A húsárusok késsel.
A harcosok karddal.
Az emosok pengével
Az orvosok szikével.
A művészek sniccerrel.
Vicces, amikor kiszabadul egy ilyen emlék és csak úgy magába zár, úgy el sem tudom mondani igazán.
Mert tökre érezni kell.
Mindenki mást.
Tehát ez egy olyan létező dolog, amire azt mondják, már pedig csodák nincsenek ó, már hogyne volnának!
Például ott sorakoznak a polcainkon, meg az agy kis utcácskáiban.


2015. október 16., péntek

Azt mondod őrült vagyok, de szerintem kibaszottul elképesztő.
Annak tudatában, hogy kevesebb, mint négy órát alszom megint, nem zavartatom magam. Inkább most írok meg rajzolok, meg tudod, így fekszem már csak ébren álmodozva összerakom magamban, amit szétszedtem másokban. 
És kopog a párkányon az eső, mint millió millió apró szteppcipő.
Ez is olyan édes. Mint úgy a reggel lez majd mérges, hogy kicsesszen velem, amiért utálom és tud róla, hogy nem várom.
Meg az emberekben ez a berögzült fáradtság, hogy milyen okos az agy, hogy este tízkor ágyba zavarja őket, engem meg reggel  szokott vissza, a suliban a padban a vonaton a héven a ! Deákon. A téren.  Hánynom is kell valamitől de nem értem. 

2015. október 13., kedd

Kötődés meg kötöttség.

Városokat szeretek, ahol sosem jártam, s embereket, akikek sosem láttam.
Mert könnyű szeretni valamit, ahova nincs, ami köt..
Meg könnyű kötődni valakihez, aki nincs is a világon.
Elmerülni nem létező dolgok óceánjában, mint télen a forró, habos kádban nyitott szemmel járni de semmit sem látni, mint csukott szemmel mindig egyet látni. Eltűnni napokra egy nem létező világban.. elmenni és várni, hogy visszajön-e, miután elment az este. 

Ez amúgy normális?
Rohanó egy világ, ahol üzensz hangosan de még az is privát, minden amit leírsz elszáll, nem szárnyakon, mint régen a galamb, mert mi az a toll meg ceruza meg hol van már a papír?
Ja van, elszívni a blázod. Végét.

Aztán jelen lenni itt is meg ott is, ahol nem vagy.
Eljátszani ezt is, meg azt is aki nem vagy, azt nem aki vagy, mert az a megjátszott nem létező imázsod, ami van és valóban, de azt mondják mindezt csak kitalálod, vagy hangosan kiabálod, hogy minden.. minden minden minden el van cseszve! Aztán meg is bánod.
Ilyen.. ilyen egy veszekedés.
Erről szól.


 #1 NEW YORK.

2015. október 11., vasárnap

Úristen én annyira munkamániás vagyok, dolgozom és tervezem, és már olyan rég éltem ki magam, hogy szinte már egy apácának érzem magam.
És várom már a jövőhetet. Night out.
A szerdát. Vagy a csütit.
Vagy a sütit.

 
Néhány ember nem más, csak egy darab hús ruhába bújtatva, akiknek megmondják, hogy mit csináljanak. 
Úgy értem szavak nélkül.
Úgy értem félnek önmaguk lenni.
Úgy is értem, hogy félnek önmaguk öltözködni.
MÁR PEDIG NEKEM EZ TETSZIK, EZT HORDOM.
Ezt ők nem ismerik.
Mert csak ilyen darab husik akik nyersek még, de én nem merek hozzáérni a nyers husikhoz.

Our stars.

Lehet, hogy fonákul van az életem, úgy értem, néha megcserélném a kettőt és aludnék nappal úgy, mint éjjel ébrednék. Délben álmodnék délibábot s éjjel megrajzolnám a déli álmot, vagy százszor szépet mondanék a tükör előtt állva háttal a világnak füstös őszi gonosz dolgokra gondolva te meg én csak nézek most ki a fejemből nem gondolva semmire, vagy ha nincs is mire, akkor arra amire te nem gondolsz soha, rám rám rám..
 Ott van a fejemben csillagképeink összes képtelensége, már kora reggel, reggeli előtt.
Lehetetlen egy nő vagyok, létezek én?
Határozottan.
 

2015. október 10., szombat

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem az emberek, csupán az érzések hiányoznak nekünk.
Érzésekre vágyunk egy érzéketlen világban, érzelemmentes kapcsolatokban.
Van az úgy, ahogy az idő múlásával elmaradnak azok a vidám, bensőséges, beszélgetések.
Már csak baszélgetések maradnak. Aztán jönnek az új emberek.
Mi annyira nagyvilágiak vagyunk, hogy már észre sem vesszük, mit jelent nekünk az ismeretlenség, amit annyira szerettünk régen abban a picike perspektívában, amit ábrázolni lusták voltunk már, kijavítani meg fölösleges. 
Kacat, mint a többi.
Nincs szükségünk kacat emberekre.
Meg hát én jól is akarok kinézni, így ha egyedül vagyok, nincs aki rontson a megjelenésemen.
Mert nekem embert alkotnom kell ahhoz, hogy menjen hozzám.

Its hard for me to show.

A legnehezebb dolog kimutatni az érzelmeinket.
Bonyolulttá válnak a dolgok..
A múlt, hogy valaki.. lassan eltűnik.
De azokat nem veheti el.. senki.
"Nem bízol bennem."
"Nem bízom én senkiben.."


Az emberek mindig visszatérnek hozzád.
Ahogy mondtam. Van ez a vas meg mágnes.
Rejtve bennünk. Elég egy aprócska olyan megnyilvánulás, ami örökre nyomot hagy másokban.
És tessék, visszatérnek. 
Nem.

2015. október 9., péntek

Cheaters

Néha azért belefulladnék még most is az esővízbe, ha érezhetném azt a legelső érintést, amitől legszívesebben a szakadó esőben is mezítláb menekültem volna a fojtogató közelségtől, amit akkor éreztem.  Vajon az a szerelem?
Vagy csak egy érzékcsalódás tele érzéketlen csalókkal.
Meg csókkal.
Én betiltatám a 44-es fehér nadrágot, de már 36-os méret felett is!
"Észrevehetnéd már, hogy nem csak te vagy ezen a világon."
Még jó! Hálás is vagyok ezért, mert ha csak én volnék, akkor a buszon felejtem a  fontos kollekció tervrajzaim.. meg a méregdrága ecseteim.. meg a festékeim.. meg a tartójukat.. meg hát a DIY táskám. DE MÉG MENNYIRE JÓ, hogy rajtam kívül létezik más is, aki szóljon ilyenkor! 
"... te miről beszélsz?"

2015. október 6., kedd

i wanna be the one. cause i AM!

Szeretem, amikor hirtelen megfordulsz, és a hátad helyett a saját arcom látom mély szemeidben a pupilládon át fénylő egészében Én, mint a majdnem meg nem történt létező elmúlás, ahol egyszer megjelentem és kiestem onnan abból az agynak az ablakából.. mert, hogy már csak a párkányán üldögéltem magányosan.
Volt min gondolkodni.. amikor zárva minden.


Ha egy élőlény, mondjuk emberi lény jelenléte valamennyire formál bennünket, akkor az ő cipőtalpnyoma ott marad magunkban az egész életünkben. 
Csak megfakul kicsit.
Mintha valaha ismertünk volna
az idegen
sáros 
cipő
gazdáját
Mert a mi lényeink voltak.
Szépen nevelgettük, mint egy 
szobanövényt..
Olyan is.
Csak ez beszél.
Olyan butaságokat.


Fáradtan esni haza éjjeli felhőből a földre rogyva, mint a csendes eső, csendes szuszogása. Mégsem alszom el, amikor kell. Ha meg nem kell, ilyen félig ébren félig már álom- világban a világom.
Legalább az álomgyár egy olyan gyár, aminek nem jön tömör fekete füst a kéményéből.
Galócaváros mérges lakói rám már nem mérgesek azóta, hogy fatörzsön álltam inkább a kalapjuk helyett. Ó, csuda galléros kalapos bajszos bácsik, ó. 
Bolond kalapos lények.

2015. október 3., szombat

You used to be what you arent now.

Hidd azt, hogy más bármit megtenne érted, hiába nem kérted, mert kell a fény az arcra, mint a cipődre a paszta. Jól látod. Hogy nem látod. Hallod, de nem érted, vagy felfogni nem a hajad, hanem ezt kellene, mintha mindenki úgy lenne, ellene az egésznek, az észnek.. az ép észnek, mert fontosabb, hogy ő épp kész lett. Hát mehet piálni meg a sarokra kiállni. Meg szóljatok az Ásznak, az Aranynak.. ha még  az estéből egy csöpp emlék maradhat. Vagy szaladhat a k- lotyóra.. hányni.
De hidd azt. Hidd csak azt!
Hogy ezen a világon másnak sem kellesz, csak mindenkinek.
Mindenki lányának. 

2015. október 2., péntek

Silence.

Kellett az életembe akkor.
Mert olyan.. olyan nyugalom az életemben. 
Úgy tudnám jellemezni azt az időszakot, mintha egy max hangerőre vett atom dubstep buli közepén egy kád víz alá merülnék. 
Érezd a különbséget. 
Azt a hirtelen csendet.
Amikor érzed még a zajt a tested minden részében, de valamiért jobban vonzódsz az elnyomó csendhez.

Csöndem voltál?
Csöndem voltál.

Ezért sem szerettelek meg sosem igazán.
Ezért is menekültem tőled. A zajba.
Abba a könnyed és vonzó zajba.
A csend ijesztő. Elnyom.
A zaj más. Élettel teli, Őrült. 


We are travellers.

Időutazás.
Most mondjátok meg, hogy nem létezik.
Van az a pillanat, ami visszarepít az időben.
Van az az idősík, amikor ugyanott van és ugyanakkor. 


2015. október 1., csütörtök

ciprofloxacin
metamizol- nátrium
cefaklór

Úszok a boldosgában, meg a túladagolatlan valóságban.
Határozottan. Tényleg.

Úristen. Édes tudatlanság. Gyere vissza egy órára és vidd magaddal az enyém kismutatóját, mert arra ugye sosincs szükség, mindig az számít csak, hogy merre áll a nagy.

Csak úgy belegondolva.
Nem ismerek magamnál kitartóbb lényt a világon, mert hogy én egy emberi lény vagyok, egy lány.
Egy lány.
Legnagyobb hibám, hogy nem szeretek komolyan beszélni magamról. De minek? Azzal csak olyan furcsa érzés piszkál, mintha hánynom kéne a komolytalan emberektől. Mert akkor valahogy olyan közel kerülnek hozzám, legalábbis úgy érzem. Inkább elmosolyodva annyit mondok, szépek zúgnak a madarak a virágok közt. Ja, azok a méhek.
Boldogak és szabadok. Istenem.
A legrosszabb tulajdonságom az, hogy karrierista vagyok.
Úgy építem a jövőm, hogy elképzelem, nálam a jövőbeli család és a karrier között mindig is az utóbbi fog nyerni.
Ezért építkezek én homokból meg tövisből magam köré kerítést.
Elvégre két utcában lakom én: Tövis és Virág.
És én továbbra is az a megfoghatatlan fogalom akarok lenni abban, amit szeretek.
Hogy amikor tervezek, nincs boldogabb ember nálam a világon. Amikor megvalósítom a saját ötleteimet egy fehér lapon fekete tussal.. egy vonal, mindössze egy kiömlött tócsa.
Szeretek elbeszélni még mindig mások mellett, meg mások fölé emelkedve, meg mosolyogni magamban az őszinteségen. Pofán vág. Tam vele már. Mást is.



OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOH LONELY DAY.
imádom, hogy mennyire összekuszálunk mindent egy pillanat alatt, aztán egy évezred alatt sem hozzuk rendbe. ez annyira édes.