Városokat szeretek, ahol sosem jártam, s embereket, akikek sosem láttam.
Mert könnyű szeretni valamit, ahova nincs, ami köt..
Meg könnyű kötődni valakihez, aki nincs is a világon.
Elmerülni nem létező dolgok óceánjában, mint télen a forró, habos kádban nyitott szemmel járni de semmit sem látni, mint csukott szemmel mindig egyet látni. Eltűnni napokra egy nem létező világban.. elmenni és várni, hogy visszajön-e, miután elment az este.
Ez amúgy normális?
Rohanó egy világ, ahol üzensz hangosan de még az is privát, minden amit leírsz elszáll, nem szárnyakon, mint régen a galamb, mert mi az a toll meg ceruza meg hol van már a papír?
Ja van, elszívni a blázod. Végét.
Aztán jelen lenni itt is meg ott is, ahol nem vagy.
Eljátszani ezt is, meg azt is aki nem vagy, azt nem aki vagy, mert az a megjátszott nem létező imázsod, ami van és valóban, de azt mondják mindezt csak kitalálod, vagy hangosan kiabálod, hogy minden.. minden minden minden el van cseszve! Aztán meg is bánod.
Ilyen.. ilyen egy veszekedés.
Erről szól.
#1 NEW YORK.
