Csak úgy belegondolva.
Nem ismerek magamnál kitartóbb lényt a világon, mert hogy én egy emberi lény vagyok, egy lány.
Egy lány.
Legnagyobb hibám, hogy nem szeretek komolyan beszélni magamról. De minek? Azzal csak olyan furcsa érzés piszkál, mintha hánynom kéne a komolytalan emberektől. Mert akkor valahogy olyan közel kerülnek hozzám, legalábbis úgy érzem. Inkább elmosolyodva annyit mondok, szépek zúgnak a madarak a virágok közt. Ja, azok a méhek.
Boldogak és szabadok. Istenem.
A legrosszabb tulajdonságom az, hogy karrierista vagyok.
Úgy építem a jövőm, hogy elképzelem, nálam a jövőbeli család és a karrier között mindig is az utóbbi fog nyerni.
Ezért építkezek én homokból meg tövisből magam köré kerítést.
Elvégre két utcában lakom én: Tövis és Virág.
És én továbbra is az a megfoghatatlan fogalom akarok lenni abban, amit szeretek.
Hogy amikor tervezek, nincs boldogabb ember nálam a világon. Amikor megvalósítom a saját ötleteimet egy fehér lapon fekete tussal.. egy vonal, mindössze egy kiömlött tócsa.
Szeretek elbeszélni még mindig mások mellett, meg mások fölé emelkedve, meg mosolyogni magamban az őszinteségen. Pofán vág. Tam vele már. Mást is.
OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOH LONELY DAY.
imádom, hogy mennyire összekuszálunk mindent egy pillanat alatt, aztán egy évezred alatt sem hozzuk rendbe. ez annyira édes.
