2015. április 26., vasárnap

Ez a keserédes érzés.. hangulat.. emlékek.
Mert hogy szépek.. de emlékek.
Az az illat, amit érzek, ha az erkélyre állok a lemenő napot nézve.
Vagy amikor esti kékségbe borul minden.
És észlelni, hogy mennyire ijesztően változékony ez a világ. 
Talán csak akkor érzem, ha valamennyire elveszett vagyok.
Mert most határozottan az vagyok. 
Elveszett de boldog. Nehéz, ami ül a vállamon. Csak érthetetlen, mi az. 
Mi az.
Miért.

Van, amikor kimondok valamit, aztán csönd lesz magamban:
Biztos, hogy ezt én mondom? Én Kloo? 
BIZTOSAN?
nem.. nem mindig.

2015. április 24., péntek

Néha meg azt sem tudom mi van.

Kicsúszik minden a kezeimből. 
Az egyik pillanatban még irányíthatlak. 
A másik pillanatban már tőled függök.
Az egyik pillanatban még ismerlek.
A másik pillanatban már nem ismersz.
Az egyik pillanatban még mosolyogsz.
A másik pillanatban már elfordulok.

De ha rajtam múlik nincs vége még, ha rajtad múlik akkor igen.
De rajtam múlott és vége lett.. te akartál magadnak.

Mint mondtam, kicsúszik a kezeim közül minden. Azt mondják, minden 'rossz' után jön egy jó.
Kell lennie. Lenned kell. 
Meg néha úgy hiányzol. 


Fáradt a boldogság ilyenkor éjjelre.
Fáradt a szemem, hogy más szemébe nézzen.
Ó, az a megjátszott boldogság minden egyes alkalommal, akármit is érzek már olyankor hosszas órák eltel.. elteltek. És ezt csak azért mondom, mert van ez a csönd a sötét a puha ágyam a testápolóm kellemes illata a hajam nagyvárosi illata, beleivódott ma is valami nyüzsgő Liszt Ferenc tér meg az érdekes -unalmas emberek dohányfüst-illata. Na mindegy. Az zavar, hogy rejtett dolog frusztrál. Valami elrejtődött bennem, kissé lyukat üt bennem picit csak tényleg. De ez egy ilyen éjjel. Vegyél levegőt, hogy megnyugodj, létezel. Mi más kell még ? Semmi. Élsz. 

2015. április 8., szerda

Illusions about us.

Másként látjuk önmagunk, mint amit valójában más lát. Épp ezért, úgy festjük le arcunk, mint ahogy mi elképzeljük, mint ahogy mi látjuk saját önarcképünk, mint ahogy mi látni szeretnénk önmagunkat a valóságban, úgy festjük meg arcunk egy vászonra méregdrága festékekkel, művészecsettel.
Keresve a tekintetünk a tükörben és a mereven farkasszemet néző másikat a képen, aki mosolyogva a mienkbe néz, hazug csalfa tekintettel.

Egymás szemében önmagunkat látva.

Szép vagy, ha mosolyogsz. Szépnek lát, aki szeret. Vagy szeret, aki szépnek lát.
Egy biztos. Nehéz megfesteni magadról a valóságot. Kívül- belül.
Ilyenek vagyunk mi emberek. Illúziókban élünk.