2014. augusztus 26., kedd

TÖRÖTT VAGY.

Nem tudhatjuk, hogy éppen kit rombolunk le a
sikerünkkel
boldogságunkkal


 Én sem tudom, de azt hiszem, más se!

2014. augusztus 25., hétfő

Tökre más érzések vannak bennem az egésszel kapcsolatban. Annál inkább szükségtelennek érzem magam, minél jobban szükséged van rám. 
Annál ijesztőbb az egész.
Annál jobban menekülnék.


2014. augusztus 23., szombat

Voltaképpen érzek is valamit.

A te csended csendes, békés nyugodt ébredés. Az én csendem zajtalan is zajos,  fekvés az égre nézés álmodásból hirtelen felébredés, őrült képzelgés. Az én csendem az őrület és zaj után hirtelen megnyugvás a válladon zokogva. A te zajod feszült és nyugtalan az elvesztéstől félve, kétségbeesett ragaszkodás. Az én zajom békés mosoly és csendes nyugtatás, vihar utáni csend vagy tengeri vihar benned.
A csend mindig békésen átölel. A zaj meg akaratlanul is visszahúz.


2014. augusztus 18., hétfő

napok múlva is.

El kell veszíteni néhány embert azért, hogy a jövő kapcsolatai helyet kaphassanak a megmaradt múlt és jelen- remélem örök- barátságai mellett.
Makacs vagyok. Nem fáradozom azon, amin más se.
Ez a nagyvárosi élet magával ragad és mégis megmaradok közben önmagam.
Imádom a csendet a reggeli zajban, az emberek arcába épült monotonitást. 
És az éjszaka.. az a pezsgő hétköznapi éjszaka. 
Na meg persze, hogy beköszöntött a hűvös ősz esti boldogság és illata. Milyen jó ősszel öltözködni!
És az őszi illat emlékeket idéz fel bennem, amik elmúltak már de még mindig szépnek érződnek és közelinek. Például a tavaly őszi mogyoróbokor vagy diófa régen meg az a lezárult könnyű világ.
És októberben a tengerparton mosolygok rád, hogy milyen furcsa is a világ így.. olyan törött és mégis kerek. 



2014. augusztus 12., kedd

"sze-ret-lek"

Köszö..nöm..? Jó.
Voltak azok az idők is, igen.
Elmúltak.
Rég elmúltak már,
reményvesztett hiány nélkül
gondolni vissza rájuk.
Nem is jönnek már, nem is akarom.
Én nem változtam meg, az a magabiztos lány vagyok, aki voltam.
Bennem csak annyi változott, hogy már nem vagy részem.
Ez most csak eszembe jutott.

2014. augusztus 10., vasárnap

Utánozhatatlan szépség.

Amíg nézem a naplementét valahol Capri és Positano között.. a telihold felöltözteti az eget.
Gyönyörű. Olaszország.
Az ég. A világ égboltja.
Mindenhol.


2014. augusztus 5., kedd

Egy dobozba zárva.

Furcsa, hogy mennyire nehezen engedek a közelembe másokat.
Furcsa, hogy mennyire könnyen engedek el embereket.
És jó érzés, hogy akik megmaradnak, furcsa kötelékük olyan erős, hogy őket ha akarnám sem veszíteném el, mert pókháló tartaná, ha más nem.
Akárhányszor magányosnak érzem magam, eszembe jut, hogy ez azért van, mert olyasvalakit engedtem közel magamhoz, akit szeretni is tudnék. De nem megy. Nem, nem engedhetem, mert aztán fájni fog minden egyes percben, ha nem lehetek a közelében.
A szerelem egy agyhalál. Te is megőrültél, amikor belém szerettél. Én nem akarok ilyen elmebeteg lenni.


"Ygritte szeretett téged."
"Honnan tudod?"
"Egyfolytában azt hajtogatta, hogy meg fog ölni téged."