2012. július 31., kedd

Dont wanna tell you.

Van, amikor ráveszem magam, hogy valakinek elmondjak valamit, végül pedig úgy döntök, hogy mégsem.. pedig már belekezdtem. És mást mondok..


sdrthgadrgadrg

Amikor haragszol a világra, akkor az mindent úgy alakít, hogy neked jó legyen. Vagy néha mégsem. Dee pedig igen.


2012. július 30., hétfő

Do U know the last?

Hé, te tudsz valamit az utolsóról? 
Miféle utolsó?
Hát.. bocsánat. Azt hittem.. talán megértesz.
Nem értelek. Mindig is.. kérdőjeleket hagytál magad után akármerre mentél. 
Most meg egy kibaszott nagy felkiáltójelet hagyok a homlokodon! VÉSD JÓL AZ AGYADBA.

Kindness.

Van, hogy egyszerűen nem tudok mit kezdeni az emberek kedvességével. És néha.. számomra kicsit ilyesztő, ha valaki túl kedves.

Fuck up?

Ha valaki azt kérné, hogy kérjek bocsánatot valakitől, azt mondanám csak azoktól fogok, akiket megbántottam, és én nem tudok róla, hogy megbántottam őket. Ez így korrekt.


2012. július 29., vasárnap

Cloudy sky.


Autumn.

Tudjátok mi a legrosszabb? Amikor itt van, mégis hiányzik. És nem emberre, hanem a nyárra gondolok. Kibaszottul hiányzik. Mert van az a pillanat, amikor elfog az érzés.. csak egy kép. És eszembe jut az a régi könnyed nyár. Várom a nyár végét most. Miatta. És amúgy ezt egyáltalán nem tudom leírni. Vannak, amikre szavak sincsenek. 
(Amikor lemaradok egy csomó részről a filmben, nem feltétlen felesleges dolog miatt.)

Csak nem is tudom. Ősz.. az első hónapok.. mintha még nyár lenne, de valahogy másabb. Valahogy kellemesebb. Ha körülnézek.. valami furcsább. Ürességet látok, mert sehol nem látom azokat, akiket ismerek. És jólesik néha ez az üresség. Az, hogy hamarabb megy le a nap. Az, hogy.. na akkor.. tudjátok mit, basszátok meg!

2012. július 28., szombat

Eyoo.

Ettől függetlenül én jó barátnak tartom magam. Az vagyok. Csak nem érzem jól magam. Furcsa érzés, hogy nincs szükségem senkire.. pedig nagyon is van. De nem olyan ez. DE VAN BASSZÁTOK MEG. Csak.. én is önfejű vagyok.


Fly Cassie, FLY!

Repülj Cassie, repülj! Egyszer úgy kipróbálnám, csodás lehet. Csak.. ööö tériszonyom van a little bit, de tényleg csak kicsit. De ott fent állni. Biztos jó érzés lehet.


SCREAM!!!!!!!!

Akkor sikítasz a leghangosabban, amikor senki sem hallja. Akkor, amikor mindenki egyedül hagy. Akkor vagy a legmagányosabb, amikor már nincs mit veszítened. Nekem még van, nagyon is sokat, amit nem akarok, mert szükségem van ezekre. Akkor hagynak el, amikor a legmagányosabb vagy! Akkor fogsz összetörni, akkor fogod emészteni magad. Akkor kezded megérteni. Hogy tényleg összetörhetsz még. Csak te nem fogod bevallani magadnak. Nem fogod. Sajnálom elkalandoztam.. de most tényleg nagyon egyedül érzem magam. De ki nem szarja le, mit hisztizek itt nektek?! Inkább.. izé. Kitalálok valamit.


Near.

Egyszer kipróbálnám, hogy milyen egy furgon hátulján feküdni. A szakadék szélén. Hogy mennyire közel.. nagyon közel ahhoz. És a széléhez. És akkor hirtelen. Megállna. És újra és újra és újra átélni. Bíznék magamban. Még Keith-ben is megbíznék.
(Egy jó barátnőmnek ajánlanám, mert tudom, hogy ő is így gondolja, ja meg egy másik jó barátnőmnek is, ha nem szarakodna a film.)


2012. július 27., péntek

S.***

Úúúúúgyis mindig ki kell venni a rágót. És meg kell fogni a hajam, hogy ne legyen útban. Mindig útban van az én édes kis hajacskám. Ihihihihi.

The one.

Szeretek az egyetlen lenni. Az egyetlen.
Csak én. Csak én. Csak én. Csak én. Csak én.


I cannot sleep NOW.

Köszi szépen sötétség pók, hogy nem tudom honnan, de hajnali 4:45-kor bejössz a szobámba és ijesztgetsz engem, sőt túszul ejtesz, mert hozzád még aztán bottal sem nyúlnék. És NEM menő, karistolni a plafont! Én már este hallottam, hogy karistol valami, csak nem láttam.. de tudtam, hogy sötétség pók! És aludtam.. kb majdnem 3 órát. Már nem is próbálkozok, úgyis nemsoká kelhetnék, mivel majd megy a vonatom. Amúgy is bőgtem a karistos pók miatt. Hű.. pancser.

i dont know

Kicsi parfüm üvegcsék millió emléket magukba zárva. Ismerős? Amikor valaminek megérzem az illatát, és az a sok emlék képkockaként fut végig előttem. Még az idő is, például, hogy tavasz volt, vagy nyári éjjel. Vagy későnyári idő október. Züllött elméjű emberekkel, műboldogságot keresve. Olyankor nézel, de nem látsz. Hallgatsz, de nem érdekel. És van, hogy visszavágysz ezekhez az emlékekhez. Újra átélnéd, ha csak egy percre is. Én nem vágyom vissza, de van az az idilli izé, kellemes és vidám.. mostanában meg már tényleg nem érdekel semmi. Olyan furcsa, hogy amikor megértettem, hogy az anorexia valójában a lelki betegség, ami kihat a testre, az nem annyi amit mondanak. Akkor tudtam, hogy vannak mások is. Azért tudom, mert a modellek kokaint használnak, néhányan.. mert ettől nem lesznek éhesek állítólag. És minden szar hat, amit bebeszélnek maguknak. Agybeteg dolgok. Alszom. Most azonnal, reggel pedig remélem gondol rám anya, és hoz nekem kakaóscsigát. Az motivál. Van még ilyen finom tablettám, amit még az orvos adott, mikor mandulagyulladásom volt, nem az antibiotikum, azt be kellett szedni mindet.. hanem ilyen izé, étrendkiegészítő meg még írja hogy antibiotikum kezesélek alatt szedni kell. És amúgy nem rossz az íze. Hű.. nem akartam ilyen hosszút írni.


Tetszik nagyon.


2012. július 26., csütörtök

Want to live, not live survive.

Nemcsak hogy boldog akarok lenni (és most tényleg az vagyok), hanem élni akarok. Nem túlélni. Imádom azt ami velem történik. Imádom őt. És áááá. Imádom a felhőket.


Listen. To. The. Silence.

Csak kibaszottul fáj a fejem, és mivel megígértem, hogy soha többet nem gyógyszerezgetek, így hát fáj tovább tovább.. tabletta szerelem szédülj velem. 
Valaki esküszöm bealtatózott, mert tényleg mindjárt elalszok, pedig nem kéne. 
És még valami.. Marci imádom, amikor.. amikor minden jót csinálsz. Nagyon.

Mondtam. Élvezd a csendet! Hallgasd a csendet. Nem épp izgalmas mi?

Dont wanna be perfect.

Nem töröm magam, hogy tökéletes legyek. Mindent úgy csinálok, hogy leszarom a pípölöket. Úgy értem, már írtam, hogy egyáltalán nem tudunk mindenkinek megfelelni, ne is akarjunk. Magamnak megfelelek. Na.. most kizökkentem elfelejtettem, hogy mit akartam írni. 
24 óra, már csak 24 óra. Ma sincs kedvem egyáltalán sehova menni. Mármint, csak vele akarok lenni. Ö, de este megnézem a Dr. House-t, és hamar elrepül az idő, már alig várom. M. 

2012. július 25., szerda

The first picture.

Nagyon jól emlékszem még arra. Beugrik az érzés, de nem érzem át. Az, hogy nem éreztem félelmet, de minden végigfutott a fejemben. Kattog. Kattog. Kattog. 
Maradj fekve. Maradj fekve. Ne kelj fel. 
(Mi van? Mi ez? Álmodok. CSAK ÁLMODOK. EZ AZ EGÉSZ EGY KIBASZOTT ÁLOM. Mikor ébredek fel? MI A FASZ EZ????)

People are strange.

Az emberek furcsák. Én nemszeretem a túl kedves embereket, néha olyan tenyérbemászónak tűnnek. Legjobb barátok, akik azok, de van, hogy egyedül vagyok akkor is. Vihar utáni csend, amikor mindenki lenyugszik. Csend követi, nyomasztó csend. Titkolózók, akik semmit sem szólnak. Törnöm sem kell magam, mégis megtudom. Játszanom sem kell, mégis azt gondolják mit sem tudok. De sokszor nem is érdekel. Elásom valahova mélyen a tudattalanomba, mintha nem is tudnám. Élők néznek ki a fejükből, millió kérdéssel a szemük előtt, bedrogozva, félholtnak tűnnek. De válasz sehol. Boldog emberek, boldogtalant játszva, meg hogy ők bármit megadnának, a boldogságért, magukban kuncogva, hogy ők jól tudnak hazudni. És okos emberek butának próbálnak tűnni, hogy igaz legyen, szépség és ész nem fér össze. Meg nem hallott szavak, becsukott fül. Nyitott szem, zajok. Csukott fül, színek. Jóleső magány. Én szeretem megtartani magamnak ami csak rám tartozik. Sok, amit még senkinek sem mondtam el, csak mondjuk sokkal később, amikor már jelentéktelen az idő. Ribizlibokrok, akik mégsem ribancok. Dagadt ribancok, akiket nagyon utálok. Mert rondák, és talán én nem akarok ilyen ronda disznó lenni. És talán antiszociális vagyok.. talán. És akkor mi van? Mindenki szeret valakit.. valakiket. Vannak akik engem is szeretnek, de nincs előírva. Tudom. És?

Meg amúgy még dörög az ég. Francba, a manók nem kussolnak be.

2012. július 24., kedd

I don't care your fucking problems.

Szeretem, amikor kiöntik nekem a szívüket. EL NE HIDD MÁR. Amúgy attól függ ki. Tényleg, mert múltkor is éppen máshol jártam gondolatban. Ezért mellőzd? Igen.


Valahogy így érzek.

aésdgnadhb

Néha bocs ha egykét betűt félreütök a billentyűn, csak akkor veszem észre, ha visszaolvasok, na most már tényleg megyek fogat mosni, mert aztán még Barikát meg kell keresnem az alváshoz.

Thirteen hours.

Már csak 13 óra és 40 perc. Szeretem, amikor itt van nálam. 
Annyira csend van. Ez a megszokott nyugalmas csend. Nem akarom becsukni az ablakomat. De azért a redőnyt lehúztam, bár már nem félek, hogy gonosz lények kukkolnak be rajta, akik éjjel a hátsó kertünkben élnek.. vagy éltek. A sötétben. Igazából, nekik nem akadály, hogy az emeleten van a szobám, van létrájuk. Tudnak repülni. Hallanám ha bejönnének, csilingelne a vitorláshajó szélcsengőm. Azért van ott a két papírmadár. Őrködnek.
Talán ez úgy hangzott.. talán, mintha be lennék tépve esetleg, és azért agyalok el így. Hát nem vagyok. És mi köze hozzá akárkinek is? Meghallgatok én akárkit, más kérdés, hogy érdekel-e amit mondtok.

Szép éjjelt pípölök, álmodjatok a göncölszekérrel, ami a pennyskosár, vagy franc tudja mivel.

2012. július 23., hétfő

Pain.

-Tudják mi a jó a fájdalomban?
-Nem uram!
-..Abból érzik, hogy még élnek!

Alternative World.

Gondolkodtatok már azon, hogy talán nem is azt látjuk, amit valójában látunk, és a világ valójában egy teljesen más alternatív.. izé. Tök más. Talán mindenki mást lát, ha tükörbe néz, de komolyan. És mindenki mást lát.. amit nem is ő akar. De van és kész. És a színek mindenkinek mást jelenthetnek.. és hogy teljesen másként halljuk a saját hangunkat. Lehet, hogy ez az egész fogva tart.
Nincs is kegyetlenebb rabtartó, mint az emberi elme.
Hülyeség tudom, de le kellett írnom mielőtt elmegyek. Aztán kitudja, talán addig elfelejteném. 


2012. július 22., vasárnap

CloudyY.

Néha vissza kell utasítani az embereket. Igen. De ne csak egyszerűen utasítsd vissza, a-a ne.. hagyni kell, hogy észrevegye rajtad, mennyire boldog vagy. És milyen jó minden. Hiszen akire nincs szükséged.. szóval akkor nincs is bűntudatod, attól, hogy neki fáj. Gondolkodtam ma, és rájöttem, hogy ha senkit sem szeretünk, ha nem kötődünk senkihez, ha nincs családunk, ha egyedül sodródunk a világban, akkor képesek lehetünk bármire. Akkor nem félünk a haláltól.. jó, most ne értsetek félre, de értitek nem? Akkor nem félünk attól, hogy balesetünk lesz. És nincs lelkifurkánk, mert nincs kiért aggódnunk. Szóval ennyi. SZOO. Elmondanám, hogy szeretem a felhőket, magam is az vagyok Cloudy. Felhős. És felhő, erről jut eszembe, életem legjobb két napja EDDIG, a FelhőY party volt. Nemigaz Marci? :)♥


Listen. To. Me.

Az ilyen napokon amúgy kár felébredni. Kár felöltözni. Egész nap csak az ágyamban vagyok. Sehova sem megyek. Még a házból sem mozdulok ki. Mégis olyan letarg hangulatom van. Pedig az idő is olyan.. hű nem forró. Csak ne fújna a köcsög szél. 
Mindig légy önmagad. Hiszen mindenkinek úgysem tudsz megfelelni.
Ez a két nap olyan szörnyű, mint amikor kórházban voltam. Akkor is. Még a szobából sem mozdultam ki. Ott rossz volt aludni.. összefolytak a dolgok. Azt hittem valami szerotonin hallucináció. Álmodok. Vagy igaz. És velem történik. Régen volt.


Bad days

Senki nincs azzal tisztában, hogy mennyi kárt okoz, amit maga mögött hagy. Én is ilyen vagyok. Nem foglalkozok vele. Mindig későn kapcsolok. Nem vagyok normális. Normálatlan vagyok. Bocs mindenki. Rossz napjaimat élem.


sdprfngpwrpngtpbernlaálnewélfrnpqwnerpgnerpognqweporngopwenrgonweprongpqnergonqőeornerdg
aersdglnerpgnpwerngpeqnrpoginqerpognqpeorngoqegaosnhdefokabbeafaszomribanc!asognaogroqaieg
asldfjgnbaflsdngaofdbgiaoudfgoiadbladnbadnfbadnfboinadfpbnadfpbnadfiobnadiofbnadfnbadfnbaidnbiof

Doll.

Tényleg szeretnék egy mosolygó angyal smile lenni. Akkor mindig szép lennék. Mert a mosoly szépít. Akkor mindig boldog lennék. Akkor minden jobb lenne, mint a PP betűs és a hangulatváltozások és a minden. Akkor megmagyarázhatnék mindent, csak figyelnék. Jobb lenne egy porcelánbabaként élni, ülni  a polcon.. ostoba loknikkal, puccos ruhában. És művészi pontossággal rám festett arccal. Mosollyal, ami örökké tart. Hideg belső. És kőszív. És üres fej. És üres .. és érzések nélkül. Érzések nélkül kellene élni.

Utálok mindenkit. MINDENKIT.
I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY. I HATE EVERYBODY.

 Ismeritek a tövismadár legendáját? Gyönyörű történet. És szomorú. És drámai. És csodálatos. Mennyi szenvedés csak azért, hogy ő lehessen a legcsodálatosabb..

My wonderland.

A szobámban a legjobb hely a csodás gardróbom. Szobának picike, de gardróbnak nagy. Nyugalom, béke, és ami a legfontosabb, engem nem Narniába, hanem Wonderlandbe vezet. Kloo csodás világába.


Peeersze az enyém kisebb, kevésbé giccses, és őszintén? Semmi nincs ilyen elit rendben benne. És sokkal JOBB. Nahát..
Régen volt egy barátnőm. Egyszer, amikor összevesztünk vele, (akkor még írtam naplót) leírtam, szándékosan, hogy mennyire irritáló.. meg ilyenek, és nyitva hagytam, hogy elolvassa, ha jön. Gondoltam, majd eljátszom, hogy véletlen maradt nyitva.. mekkora szemétség. De nem jött, mert azt hitte összevesztünk. Így is volt.
Már nem is tartjuk a kapcsolatot amúgy régóta.

You and I.

Akkor volt a legjobb felébredni, amikor tudtam, hogy te ott vagy mellettem. Én, züllötten feküdtem. És bealudtam. Aztán amikor felébredtem... hát ez tényleg megmagyarázhatatlan. Csak miattad. Most nem fogom elmondani azt, amit már tudsz.
 Szeretlek.


2012. július 21., szombat

NO WAR.

Találtam egy idézetet.. és teljesen igaz.
"Bombing for peace is like fucking for virginity."
Vagyis, háborúzni a békéért olyan, mint dugni a szüzességért.
NO WAR.
PEACE FOR THE WORLD.


Happiness, Pain, and..

Nincs szükségem olyan emberekre, akik megbántanak.
Már tudom. Aki egyszer már okozott fájdalmat, abban nehéz hinni. Aki szeret, az vigyáz rád. Aki a barátod akar lenni, az nem hagyja, hogy színek nélkül élj.
I've never felt this.. lonely. I'm really fucking lonely. Now. Here I'm.. alone. I waiting for something.. good. I want to.. feel something. I am not sad. No. Just.. I don't need friends, who let me alone.. and boring. I AM FUCKING AFRAID.
I LOST EVERYTHING. I LOST EVERYTHING. I LOST..

I am the CLOUDY on the blue sky.

Dolgok, amik akkor történnek, amikor a legkevésbé számítunk rá. Várjuk.. de amikor megfeledkezünk róla egy időre, mármint, hogy mit is várunk.. hogy mit akarunk. Hirtelen van és kész. És többé már nem keresed rá a választ, hogy miért most. Legalábbis a pillanatban nem. Élj a jelennek, de olyannyira, hogy a pillanatnak.

ClooCoffe.

NOBODY.

Amikor vége van a nyárnak. Az olyan.. hirtelen minden eltűnik. Egyedül maradsz. Ürességet érzel, mert már csak emlékeid vannak. Mindenki eltűnik. Fogy az idő, és egyre kevesebb jut mindenre. Olyan érzés.. mintha egy mázsás súly lenne bent. Basszus régen ezt jobban leírtam valahova.. amikor meghal valaki. Üresség. És ez majdnem ugyanaz. Mert meghal a nyár. De most? Semmilyen. ITT. Csak az teszi valamilyenné, hogy van ő, meg még egy páran. Hiányoznak mert egy icipicit vonatozni kellene, hogy találkozhassak velük. Mert igazából egyre kevésbé érzem, hogy bárki is kitöltené a napjaimat ebben a kibaszott kisvárosban. Ahol semmi nincs.


2012. július 20., péntek

Wings.

"Inkább élem az életem közel a madarakhoz, mintsem arról álmodni, hogy szárnyaim nőnek."


KILL. SOMEONE.

Ha előállsz azzal, hogy te vagy a szemtanú, akkor nem biztos, hogy túléled.


Perfect-Evil Doll.

[It's not you. It's me.]
Because.. I could be the 'Perfect-Evil Doll'.
[I am good. You know!]
Bosszúból bútorápoló spray-t fújtam a kilincsre. Beleestem a saját csapdámba. Szép kis gonoszság.


Scary musics.

Tegnap este, vagyis ma hajnalban. Öööö.. azért volt minden. Hát, talán pokolra jutok, amiért nem vagyok szent. De rossz sem vagyok, de szeretem a folyamatos mozgást. Nagyon rossz érzés volt egykét zene.. a hangzása. Csak arra tudtam gondolni, hogy hallom és érzem. És nem esett jól. Ijesztő hangzása volt. Valami lágy kellett volna. Eső.. ami később átváltott zajra.. ami aztán vízesés lett. Aztán könnyek. Aztán sötét. Aztán ÉN. Aztán más. Aztán.. elaludtam. Vele akartam lenni. De elaludtam.

If you're beautiful.. darling, you're ugly.

Szerintem fontos a külső. Mert a belsőt senki nem látja elsőre.. és mégis mindenki külső alapján ítél. Akkor bizony kurva sok kurva lenne, mondjuk én viccből mondom de akkor is kurva. De szeretem ha nem ismertek igazából. SENKIT. Hogy nem láttok bele a fejembe. Mert néha túl mesés gondolataim vannak. Még ha nem is látod amit én.


2012. július 18., szerda

Love someone.

Boldogsággal önt el AZ a tökéletesen jól elkapott kép. Olyan hiányérzetem van és üresség. És akár 1234567 ember is lehet körülöttem, ha csak az az egy felér ..9999999999999999999999 emberrel is. Érezhetem a forever alone-nak magam. Egyedül a tömegben.
Aligvárommárhogylegközelebbtalálkozzunk.

(Az titkos. A kép űűű.. titkos.)

2012. július 16., hétfő

én csak félek nem tudom miért de csak érzem és nagyon nem jó. és utálom ezt az érzést. mert ilyenkor mindig történik valami rossz. és LÁTOD IGAZAM VOLT.

For a dream? Or.. Die?

DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE. DIE.

Mittudomén.

Álomszerű és valótlan. De a dolgok mélyére nézve minden valóságos. Annyira szürreális, hogy már majdnem elhittem.. akkor. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez.. ez.. ezt nem kell elhinnem. Mert már ezt élem. A valóságot. És tényleg tudok mindent, mert mindig összeállt a kép eddig is. Keveset mondó dolgok mondanak a legtöbbet. A csendes titkok.


2012. július 15., vasárnap

Tetszik a szöveg nagyon.

Csinálj olyat, hogy másnap szégyelld,
hogy vele kefélsz és más nevével ébredsz
és ha kérdezi másnap, hogy ki az a nő, kussolj simán.


 Azt mondta, neki még nem volt úgy mint velem,
hogy nem csak szex, hanem hogy é-é-érzelem, hogy
szívek találkoztak, és hogy őt nekem szánta az ég,
mondom hiába....

2012. július 14., szombat

Feel good.

Ahhoz, hogy igazán jól tudjam magam érezni, jó társaság kell. Hogy igyak is, ahhoz pedig.. jó társaság. Életteli. Vagy elég egyetlen ember, aki a legjobb társaság.


Smile.

Látszik, hogy műmosoly. Az igazi mosoly az, amikor nemcsak a szád mosolyog. Hanem a szemed is. Tele boldogsággal. Igazi, belül rejtőző boldogság.


Look, but can't see.

Nézel, de nem látsz. Ismered? Én igen. Csak kimerült vagy. De az az üres tekintet mindenki mást is bosszant. Valaki azt hiszi, eléggé ismeri az embereket ahhoz, hogy a szeméből olvasva tudjon bármit. Egyszer egy öregember azt mondja, hogy fiatalka vagyok, de ha a szemembe néz valami más. Azt mondta, fiúról fiúra szállok, és könnyen adom magam. Azt hiszi, hogy elhiszi, hogy ez igaz, hogy ő okos, de nem.

2012. július 12., csütörtök

CSI: New York

Egészséges fiatal lányok. Fiatal lányok.. szerveit kiszedi. Egy kamion hátuljába bezárva. És jótékonykodik. Eladja. Öreg emberekbe. Akik már eleget éltek. Gonosz doktor úr.

I am sleepy.

Szóval rájöttem miért van ez. Zombinak érzem maga, mindig fáradt vagyok, ma is lefeküdtem, behunytam a szemem, és arra ébredek, hogy elaludtam, és felébredtem. Köszönöm antibiotikum. Igazán hálás vagyok.. Tényleg lenulláz agyilag.


Night and Morning.

Éjjel az embereknek csupa jókedvük van. Vidámak, és bolondok, és őrültek. Na.. reggel mintha kettészakadna. Általában. Gorombák lesznek. Biztosan goromba bogyót ettek, ami a galagonya fa alatt nőtt ki álmában. Álmában mindenki más, mint te.

Jó éjszakát pípölök! ♥

From You.

Tőled: 
"A hétvége azoknak való akiknek nincs egy Kloo-ja."
(Ezt imádom, ahogy..)

2012. július 10., kedd

The day.

2012, július 5.
Ezt nem lehet leírni. Mert érezni kell. És más, mint máskor.. már az elején más. Mert imádom ezt az egészet, ami van a pecázó bálnáival együtt.


2012. július 9., hétfő

I like milk.

A mosoly egyeseknek semmit sem jelent. Hát nem mindegy kitől kinek. Mert ez egy csodálatos dolog. Egy varázslat, mert elég őszintén mosolyognod valakire, és máris boldoggá teszed őt. És még hogy nem léteznek csodák. Kapjátok be. Befásult pípülök.

 (Szeretem a sültkrumplit, utána mindig megkívánom a tejet, de nem ihatok mert elveszi a kurva antibiotikum hatását, utána nem gyógyulnék meg. Szóval.. inkább nem.)

2012. július 8., vasárnap

The best feeling..

Mert akkor sosem érzem egyedül magam, még akkor sem, ha alszik, még akkor sem, ha én.


2012. július 7., szombat

16 years.

Amikor azt kérik, számoljam meg a varázst, ami eddig volt, nem tudnám, mert az nem is az, ami a boszorkánykondérban főtt varázslat. Az nem. Az csoda.


2012. július 6., péntek

Bad dreams.

És megint zombi. És ropin élek, meg tejen, amit szívószállal iszok. Lila szívószál, illik a felsőmhöz. Aludnom kellene, annyit, amennyit ébren voltam. De nem aludhatok, mert akkor előjönnek. A rossz álmok. Félek egyedül elaludni.

Szeretek rosszat álmodni, mert izgalmas, és olyan érzés, hogy azt nem lehet leírni. De most félni fogok.

Thanks for You.

Köszönöm.
(Ha nem vagy agyhalott, akkor tudod, hogy kinek szól.)
:)

2012. július 5., csütörtök

NO cloudy.

Ott az ajtó előtt ültek a jó érzéseim, hogy igazán jól tudjam érezni magam. De az is lehet, hogy a kapuban.. és egyszer csak minden más lett. Tényleg úgy érzem magam, mintha ez felhőtlen boldogság lenne. Mintha egy árva felhő sem lenne az égbolton. Mintha.. egy árva gondom sem lenne.


2012. július 4., szerda

Fucking love everywhere.

Az a legrosszabb, hogy mindenhol kibaszott szerelmespárok vannak. És olyan szar érzés látni őket, mert legszívesebben szétválasztanám őket, és megdobálnám sártortával és nem érdekelne, mert vicces. Igaz, Cukor??


Morning texts.

Szeretem a jó reggelt sms-eket. Tényleg, de nem úgy, mint ma hajnali 5:45-kor amit kaptam.. nem is egyet a VODAFONTÓL. Köszi Vodafone. Köszi. Mind a háromért.


Lyrics.

Egyébként egész jó a szövege. Énis valahogy így érezTEM. De már nem is érdekel.
: D


2012. július 3., kedd

Megnyalom. Te megtudod nyalni? TE MEGTUDOD!!!
És szomjas lettem  a cukorkától.

What is the Happy End?

Régi mesekönyvek és új mesék mindenhol. Van, hogy úgy érzem el kellene égetni mindent ami a múlt. Újakat kellene írni. De utána belegondolok, hogy a régiekben van egy tündérmese. Nem egészen happy end-el. De az régen volt már. Nagyon.


2012. július 2., hétfő

Light me up.

Milyen csoda egy dolog a pupilla. Ha belevilágítanak zseblámpával, ilyen hiper gyorsan összeszűkül. Na jó, elég az nagyon gyorsnak. Na puszi, iszok citromlét, MERT ÉN SZERETEM.

Your window.

Néha bekukucskálnék ott az ablakon, a két szép szemeden, hogy mit érzel.. bárki vagy is, vedd magadra, még ha nem is ismerlek. Szia, Kloo vagyok. Akármennyire nem érdekelnek ezek, néha tényleg jó volna tudni. Miért szomorú. Miért szeret élni. Mit keres, és mit akar megkapni.. hogy mire vár. És mi az a dolog, ami nélkül nem tud élni.


The Man Who Sold The World.

Szemtől szemben állsz az emberrel, aki eladta a világot. 
Ki tudja? Nem én. Én még soha nem vesztettem el az irányítást. Szemtől szemben állsz az emberrel, aki eladta a világot.

K. C.

Old times.

A régi idők miatt. Amikor azt gondoltuk, mi mindig ilyenek maradunk. Amikor elsőnek éreztük, mennyire sebezhetőek lehetünk. Aztán jött a többi. És most itt tartunk, ott, hogy fiatalok vagyunk még mindig. És élni kell, nem pedig megállni, és elmerengeni a világ összes problémáiban, aztán rájönni, mennyire kicsinyes is a miénk. De talán nem az.. mindenkinek van értékrendje.



2012. július 1., vasárnap

Darkness is fantastic.

Éjszakából észrevétlenül átnyúló hajnal és reggel. Előbb még éjjel volt, és lámpafény. Most hajnal, és napfény.


We are..

Mi vagyunk a három jóbari négyen. Szeretlek titeket.

Its.

A legfelhőbb felhőnek.