Már csak 13 óra és 40 perc. Szeretem, amikor itt van nálam.
Annyira csend van. Ez a megszokott nyugalmas csend. Nem akarom becsukni az ablakomat. De azért a redőnyt lehúztam, bár már nem félek, hogy gonosz lények kukkolnak be rajta, akik éjjel a hátsó kertünkben élnek.. vagy éltek. A sötétben. Igazából, nekik nem akadály, hogy az emeleten van a szobám, van létrájuk. Tudnak repülni. Hallanám ha bejönnének, csilingelne a vitorláshajó szélcsengőm. Azért van ott a két papírmadár. Őrködnek.
Talán ez úgy hangzott.. talán, mintha be lennék tépve esetleg, és azért agyalok el így. Hát nem vagyok. És mi köze hozzá akárkinek is? Meghallgatok én akárkit, más kérdés, hogy érdekel-e amit mondtok.
Szép éjjelt pípölök, álmodjatok a göncölszekérrel, ami a pennyskosár, vagy franc tudja mivel.
