2012. július 27., péntek

i dont know

Kicsi parfüm üvegcsék millió emléket magukba zárva. Ismerős? Amikor valaminek megérzem az illatát, és az a sok emlék képkockaként fut végig előttem. Még az idő is, például, hogy tavasz volt, vagy nyári éjjel. Vagy későnyári idő október. Züllött elméjű emberekkel, műboldogságot keresve. Olyankor nézel, de nem látsz. Hallgatsz, de nem érdekel. És van, hogy visszavágysz ezekhez az emlékekhez. Újra átélnéd, ha csak egy percre is. Én nem vágyom vissza, de van az az idilli izé, kellemes és vidám.. mostanában meg már tényleg nem érdekel semmi. Olyan furcsa, hogy amikor megértettem, hogy az anorexia valójában a lelki betegség, ami kihat a testre, az nem annyi amit mondanak. Akkor tudtam, hogy vannak mások is. Azért tudom, mert a modellek kokaint használnak, néhányan.. mert ettől nem lesznek éhesek állítólag. És minden szar hat, amit bebeszélnek maguknak. Agybeteg dolgok. Alszom. Most azonnal, reggel pedig remélem gondol rám anya, és hoz nekem kakaóscsigát. Az motivál. Van még ilyen finom tablettám, amit még az orvos adott, mikor mandulagyulladásom volt, nem az antibiotikum, azt be kellett szedni mindet.. hanem ilyen izé, étrendkiegészítő meg még írja hogy antibiotikum kezesélek alatt szedni kell. És amúgy nem rossz az íze. Hű.. nem akartam ilyen hosszút írni.