2015. december 25., péntek

"Attól, hogy nem mondok ki dolgokat, nem azt jelenti, hogy nem is érzem. 
Akár egy kicsit bízhatnál is bennem."
Bízom.

Én sem mondok ki..
Nem mondok ki nehéz súlyú mondatokat, mint például a 'szükségem van rád' vagy a 'rajtad kívül mindenki más papírból van' és elfújja a szél a városlakókat. Te meg olyan biztosan állsz mellettem.
Sosem mondtam, hogy a tied vagyok. 
De a tied vagyok.
Játszótárs a boldogságban.


2015. december 23., szerda

'Olyan, aki összekavarja az életem és nem átlagos.'

hat előtt öt után, kettőtől háromig egy órakor hajnalban csak te te te.

Ahogy a hajnali álmatlanság teljes egészében kiül az ablakba füstjét fújva a ködfüggönybe, az alvó város szemébe, hogy legalább a ruháját ne lássa- a földre dobva, s nem rajta.
Ahogy ébren álmodik más ember szemében.

Mert veled olyan! Hogy az alvás fölösleges idő- kukába kidobás.
Fura, hogy mennyire jó ez a kínzás, hogy ne hamarkodjam el. Így mégjobban akarom az egészet.
Tudod. Te is tudod.

2015. december 21., hétfő

tudod mi tetszene nagyon rajtad?
ha csak az ingemben lennél.


2015. december 14., hétfő

24 hours.

24 óra sem telt el, amióta gondolatban először szeretkeztem veled.
Perverz papírrmber, rajzolt élettel.

Félregombolt ingek.

Félregombolt ingekbe bújva mész el a világ színpadjára ajtód kedves hajléka mögül, találkozni a számokkal meg betűkkel, akik elől a rajzolt papírszagú végtelenségbe menekülsz és mást sem látsz csak viszonzatlan szerelmet, perverz vonásokkal. 
Nem bírom ki, hogy csak nézlek, miközben egy miniatűr dobozba záródva elképzellek estére meg reggelire te ismerősen csengő idegen, te adatrengeteg a világban. 
Te meg nem fejtett rejtvény. 
Úgy hiányzol, hogy még sosem érintettelek meg.

2015. december 7., hétfő

2015. december 6., vasárnap

Az zajlik le a fejemben néha, mintha egy csésze tiszta kávéba hirtelen egy nagy tömb kávézaccot dobnánk és addig kavargatnánk, amíg le nem ülepszik, aztán kiöntjük elmossuk és minden tiszta marad. 
Na persze könnyű az élet csészikééknél, agy nélkül.

2015. december 4., péntek

Nem vagyok biztos benne, hogy jó dolog az éjjel éberen- ébren.

Szeretek egyedül is lenni, mint ahogy régen is.
De ha az ember megszokja a társaságot, nehéz visszatérni a 'magányba'.
Mert néha, ha eszembe jut, hogy este van már, közeleg az éjjel és az alvás, mindig egy lyuk fúródik a mellkasomba hirtelen, fúrógéppel.. mert nem olyan egyszerű úgy elaludni, mintha kiütöttek volna.

És az a nyomasztó csend. És az éjszakai óriásra nőtt szörnyek a fejemben.. aztán az álomtalan hajnali agyzsibbadás, hogy pókként mászik el az álom a szemem előtt a plafonon és fenyegetően karistol.


Átlátszóra festett ablaküvegeken átlátszó esőcseppek csúsznak alább sötét foltokat hagyva az átlátszó napfénnyel borított átlátszó ház nélküli falakon.
Átlátszó emberek lakta átlátszó bolygó.
De mi pálcikából vagyunk, nagyon is élő pálcikákból.
Azért, mert mi nem vagyunk átlátszóak.
Hazudunk. De azt olyan színesen tesszük.


Visszatérő álom, örök lény.

2015. november 27., péntek

Nehéz megkeresni másokban a kibontatlan valóságot, hogy megtalálni már időnk sincs, majd másra.. nem is érdekel az egész buta emberi természet. Menjen a csodába, mielőtt megtalálna, ha keres.. ha keres egyáltalán.Könnyű élni úgy, hogy csak magaddal foglalkozol, mielőtt észrevennéd, hogy rajtad kívül más is így tesz.
Olyan butaság az egész és olyan elhanyagolhatóan pici minden probléma, ami eddig nagynak tűnt, most kifakultan áll az ajtó előtt a bőröndökkel, hogy majd megvárja, hogy egyedül légy és visszatérően zaklat. Kopogás nélkül bejön..
Úgy lennék még kisgyerek, hogy fülem befogva elszaladhassak világgá, csak futnék futnék futnék, mert üres üres üres üres.


2015. november 15., vasárnap

High life- High fashion

A délutáni feketekávé illata a vasárnapi monotonitásba ássa magát. Olyannyira berögzülten monoton, mint egy monokróm festmény.
Vasárnap. Utálatos egy érzés, a semmittevő tétlenkedő lény bennünk, csak kattog- kattog, küszöbön a hétfő  türelmetlenül nehéz bakancsában.
Az ablakpárkányom ablakában ülnék, kávét szürcsölgetnék cigarettafüstben, miközben a coca cola zero buborékjai pezsegve menekülnének. 
Ha New Yorkban volnék, az Empire State Building tetejéről láb lógatva tennék a világra.. fahéjat meg cukrot.



2015. november 14., szombat

nincs mese.
nekem rajzolni kell férfit, nekem írni kell mást, történettel jöjjön úgy, mint senki más.
Ó. de nekem, nekem. Minden létező lényt ki kéne találni, hogy szeressen, hogy szeressem.
ő mit mondjak.
Álom az élet és élet az álmom- ban. Amit élek az az álmom semmi másra nem vágyom, csak nevetni nevetni nevetni a sok butaságon az életben és mindenben, mi álom éjjel és csókol, te a számon nem hiszem hogy várom, mikor látom őt óó ha 13 hát péntek és elcseszett egy .
nem a dátum, hanem hogy el van ez cseszve de jó, okés megértem k 

2015. november 10., kedd

Emlékszel még, milyen volt általános iskolásnak lenni péntek délután? Felkelni akkor reggel pénteken, hogy tudtad már akkor is, délig vagy, az nem sok. Napsütésben boldogságban szabadságban hazaérni és csak játszani az életben könnyű tavaszi szellőben végre kabát nélkül biciklizni kutyát vinni rollerezni árokba esni mindent kinevetni.
És az a szabad illat koranyári tavasziszünet előtt egy perccel..
De ha úgy igazán a szemembe nézel, te jelented a világvégét.

Az általános iskolás vasárnap esti korai lefekvést, a hétfő reggeli ébredés nyűge az elindulás terhe, a tél közelgő szelleme, a napközi a menza a matek óra hangja kínos csend a szülői értekezlet meg a stressz, hogy nehogy hármast négyest, ó matek, minek nevezzelek számvilágban számbácsik és számnénik.
Röviden ez vagy te, ha mondom.

2015. november 5., csütörtök

Amikor a legtöbb szürreális álomkép filmtekercsre tekerve játszódik le három dében, nem is abban.. élet dében. Olyankor csak úgy megkérdezem, jó ez nekem, Kloo? Jó ez nekem, álmodni a valóságban valótlantól tudatosan tudatalatt tudattalan utak alatt mindig csak álmodni?
Jó, igen tökéletes.  Hogy az én álmaim valóra válnak, de hogy a világ is egy ház csak, egy nagyon rumlis ház, tele lomokkal meg kacatokkal.. azok mind kincsek.

2015. október 27., kedd

Azt mondja "az agy alacsony szerotonin termelése depresszióhoz, szorongáshoz vezet".. akkor most mit csináljak, vegyek LSD-t vagy mosolytablettát?
NA MÉG MIT NEM és akkor már nem csak bogarakat, sárkányokat is halluznék? 
na persze, még hogy nincs bennem elég szerotonin.


Mekkora állat lehet már beLSD-zve tükrösteremben buborékfújóval zenét hallgatni.

biztos vagyok benne, hogy én egy pszichiátriai eset vagyok, egy őrült, beteg képzelgésekkel.. biztos vagyok benne.. félek.
mi van, ha csak egy átutazó vagyok.
ha annyira sem vagyok valódi, mint amennyire körülöttem mindenki az.

2015. október 25., vasárnap

Never again.

Soha többé nem akarok egyedül lenni.
Soha többé nem akarok gondolkodni.
Soha többé nem akarok csendet.
Soha többé nem akarok sötétséget.
Soha többé nem akarok sírni.
Soha többé nem akarok..
Soha többé nem..
Soha többé..
SOHA.
Éjjeli lény vagyok, aki sosem alszik el éjfél előtt.
Meg van az úgy, hogy folyamatosan zúg zúg zúg.
Mintha már az agyamban zúgna a szúnyog.
Olyan, mint az ébren és éberen tartó rossz gondolatok.
Hajnali kettő után sem hagy..
És narancssárga városi fény szökik be, de hova?
Aztán hirtelen kinyitom a szemem és rengeteg bogár repked az arcomtól fel messze.
És mintha nem is lettek volna, mert hogy nem is voltak, köddé váltak.
Ezek mind képzelgések.
Most már értem, hogy Dalí miért festett le annyi bogarat.
Ijesztő az álomvilág, de a nyugtalan ébrenlét jobban.

2015. október 22., csütörtök

szeretem a sárgaborsófőzeléket ilyen ködben! a sárgafőzeléket

Minden indoktalan cselekedetre van valahol egy félrecsúszott indok, amivel megindokolható az a korábbi megindokolatlan vagy megindokolhatatlan dolog, amitől az egész kerek és göncölszekérkerékként forog a Golyón, melyen élünk, mint az idegenek emberként köztünk, a jók és akiktől félünk.
Akik rólunk álmodnak és akikről mi nem beszélünk.
Hiányoljuk a hiányt onnan, ahol már rég nincs.
Helyet adok most is. Más képzelgései.
Hullócsillagokat hallucináltam.
Emberek játszották el a világot egymás közt szépen.
Egyszer télen egy mainstream téren.
Meg egymással.
Meg így a szánk sem szól sokat.
Meg kell néha őrülni.
Meg. KELL. 
Különben beleununk. 

 

2015. október 19., hétfő

Néha el kell törni azt az egészet, hogy összerakhassuk.. csak azért, hogy emlékeztessük magunkat, hogy ez egy egész, amit nehezen raktunk össze, nem egy perc alatt.. hanem életek alatt, úgy értem hogy ez megvan nekünk, embereket dobtunk el magunktól. Ezért tartunk ott, ahol.
Csak néha fel kell ébreszteni magunkat, hogy nem mindig csak álmodunk.
Egy kicsit a földön is élünk.

2015. október 17., szombat


Miracle.

Mintha életünk egy korszakának, apró részleteinek sokaságát megragadva beletömködték volna parfümös üvegcséinkbe, úgy belevésve emlékeinkbe.
A húsárusok késsel.
A harcosok karddal.
Az emosok pengével
Az orvosok szikével.
A művészek sniccerrel.
Vicces, amikor kiszabadul egy ilyen emlék és csak úgy magába zár, úgy el sem tudom mondani igazán.
Mert tökre érezni kell.
Mindenki mást.
Tehát ez egy olyan létező dolog, amire azt mondják, már pedig csodák nincsenek ó, már hogyne volnának!
Például ott sorakoznak a polcainkon, meg az agy kis utcácskáiban.


2015. október 16., péntek

Azt mondod őrült vagyok, de szerintem kibaszottul elképesztő.
Annak tudatában, hogy kevesebb, mint négy órát alszom megint, nem zavartatom magam. Inkább most írok meg rajzolok, meg tudod, így fekszem már csak ébren álmodozva összerakom magamban, amit szétszedtem másokban. 
És kopog a párkányon az eső, mint millió millió apró szteppcipő.
Ez is olyan édes. Mint úgy a reggel lez majd mérges, hogy kicsesszen velem, amiért utálom és tud róla, hogy nem várom.
Meg az emberekben ez a berögzült fáradtság, hogy milyen okos az agy, hogy este tízkor ágyba zavarja őket, engem meg reggel  szokott vissza, a suliban a padban a vonaton a héven a ! Deákon. A téren.  Hánynom is kell valamitől de nem értem. 

2015. október 13., kedd

Kötődés meg kötöttség.

Városokat szeretek, ahol sosem jártam, s embereket, akikek sosem láttam.
Mert könnyű szeretni valamit, ahova nincs, ami köt..
Meg könnyű kötődni valakihez, aki nincs is a világon.
Elmerülni nem létező dolgok óceánjában, mint télen a forró, habos kádban nyitott szemmel járni de semmit sem látni, mint csukott szemmel mindig egyet látni. Eltűnni napokra egy nem létező világban.. elmenni és várni, hogy visszajön-e, miután elment az este. 

Ez amúgy normális?
Rohanó egy világ, ahol üzensz hangosan de még az is privát, minden amit leírsz elszáll, nem szárnyakon, mint régen a galamb, mert mi az a toll meg ceruza meg hol van már a papír?
Ja van, elszívni a blázod. Végét.

Aztán jelen lenni itt is meg ott is, ahol nem vagy.
Eljátszani ezt is, meg azt is aki nem vagy, azt nem aki vagy, mert az a megjátszott nem létező imázsod, ami van és valóban, de azt mondják mindezt csak kitalálod, vagy hangosan kiabálod, hogy minden.. minden minden minden el van cseszve! Aztán meg is bánod.
Ilyen.. ilyen egy veszekedés.
Erről szól.


 #1 NEW YORK.

2015. október 11., vasárnap

Úristen én annyira munkamániás vagyok, dolgozom és tervezem, és már olyan rég éltem ki magam, hogy szinte már egy apácának érzem magam.
És várom már a jövőhetet. Night out.
A szerdát. Vagy a csütit.
Vagy a sütit.

 
Néhány ember nem más, csak egy darab hús ruhába bújtatva, akiknek megmondják, hogy mit csináljanak. 
Úgy értem szavak nélkül.
Úgy értem félnek önmaguk lenni.
Úgy is értem, hogy félnek önmaguk öltözködni.
MÁR PEDIG NEKEM EZ TETSZIK, EZT HORDOM.
Ezt ők nem ismerik.
Mert csak ilyen darab husik akik nyersek még, de én nem merek hozzáérni a nyers husikhoz.

Our stars.

Lehet, hogy fonákul van az életem, úgy értem, néha megcserélném a kettőt és aludnék nappal úgy, mint éjjel ébrednék. Délben álmodnék délibábot s éjjel megrajzolnám a déli álmot, vagy százszor szépet mondanék a tükör előtt állva háttal a világnak füstös őszi gonosz dolgokra gondolva te meg én csak nézek most ki a fejemből nem gondolva semmire, vagy ha nincs is mire, akkor arra amire te nem gondolsz soha, rám rám rám..
 Ott van a fejemben csillagképeink összes képtelensége, már kora reggel, reggeli előtt.
Lehetetlen egy nő vagyok, létezek én?
Határozottan.
 

2015. október 10., szombat

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem az emberek, csupán az érzések hiányoznak nekünk.
Érzésekre vágyunk egy érzéketlen világban, érzelemmentes kapcsolatokban.
Van az úgy, ahogy az idő múlásával elmaradnak azok a vidám, bensőséges, beszélgetések.
Már csak baszélgetések maradnak. Aztán jönnek az új emberek.
Mi annyira nagyvilágiak vagyunk, hogy már észre sem vesszük, mit jelent nekünk az ismeretlenség, amit annyira szerettünk régen abban a picike perspektívában, amit ábrázolni lusták voltunk már, kijavítani meg fölösleges. 
Kacat, mint a többi.
Nincs szükségünk kacat emberekre.
Meg hát én jól is akarok kinézni, így ha egyedül vagyok, nincs aki rontson a megjelenésemen.
Mert nekem embert alkotnom kell ahhoz, hogy menjen hozzám.

Its hard for me to show.

A legnehezebb dolog kimutatni az érzelmeinket.
Bonyolulttá válnak a dolgok..
A múlt, hogy valaki.. lassan eltűnik.
De azokat nem veheti el.. senki.
"Nem bízol bennem."
"Nem bízom én senkiben.."


Az emberek mindig visszatérnek hozzád.
Ahogy mondtam. Van ez a vas meg mágnes.
Rejtve bennünk. Elég egy aprócska olyan megnyilvánulás, ami örökre nyomot hagy másokban.
És tessék, visszatérnek. 
Nem.

2015. október 9., péntek

Cheaters

Néha azért belefulladnék még most is az esővízbe, ha érezhetném azt a legelső érintést, amitől legszívesebben a szakadó esőben is mezítláb menekültem volna a fojtogató közelségtől, amit akkor éreztem.  Vajon az a szerelem?
Vagy csak egy érzékcsalódás tele érzéketlen csalókkal.
Meg csókkal.
Én betiltatám a 44-es fehér nadrágot, de már 36-os méret felett is!
"Észrevehetnéd már, hogy nem csak te vagy ezen a világon."
Még jó! Hálás is vagyok ezért, mert ha csak én volnék, akkor a buszon felejtem a  fontos kollekció tervrajzaim.. meg a méregdrága ecseteim.. meg a festékeim.. meg a tartójukat.. meg hát a DIY táskám. DE MÉG MENNYIRE JÓ, hogy rajtam kívül létezik más is, aki szóljon ilyenkor! 
"... te miről beszélsz?"

2015. október 6., kedd

i wanna be the one. cause i AM!

Szeretem, amikor hirtelen megfordulsz, és a hátad helyett a saját arcom látom mély szemeidben a pupilládon át fénylő egészében Én, mint a majdnem meg nem történt létező elmúlás, ahol egyszer megjelentem és kiestem onnan abból az agynak az ablakából.. mert, hogy már csak a párkányán üldögéltem magányosan.
Volt min gondolkodni.. amikor zárva minden.


Ha egy élőlény, mondjuk emberi lény jelenléte valamennyire formál bennünket, akkor az ő cipőtalpnyoma ott marad magunkban az egész életünkben. 
Csak megfakul kicsit.
Mintha valaha ismertünk volna
az idegen
sáros 
cipő
gazdáját
Mert a mi lényeink voltak.
Szépen nevelgettük, mint egy 
szobanövényt..
Olyan is.
Csak ez beszél.
Olyan butaságokat.


Fáradtan esni haza éjjeli felhőből a földre rogyva, mint a csendes eső, csendes szuszogása. Mégsem alszom el, amikor kell. Ha meg nem kell, ilyen félig ébren félig már álom- világban a világom.
Legalább az álomgyár egy olyan gyár, aminek nem jön tömör fekete füst a kéményéből.
Galócaváros mérges lakói rám már nem mérgesek azóta, hogy fatörzsön álltam inkább a kalapjuk helyett. Ó, csuda galléros kalapos bajszos bácsik, ó. 
Bolond kalapos lények.

2015. október 3., szombat

You used to be what you arent now.

Hidd azt, hogy más bármit megtenne érted, hiába nem kérted, mert kell a fény az arcra, mint a cipődre a paszta. Jól látod. Hogy nem látod. Hallod, de nem érted, vagy felfogni nem a hajad, hanem ezt kellene, mintha mindenki úgy lenne, ellene az egésznek, az észnek.. az ép észnek, mert fontosabb, hogy ő épp kész lett. Hát mehet piálni meg a sarokra kiállni. Meg szóljatok az Ásznak, az Aranynak.. ha még  az estéből egy csöpp emlék maradhat. Vagy szaladhat a k- lotyóra.. hányni.
De hidd azt. Hidd csak azt!
Hogy ezen a világon másnak sem kellesz, csak mindenkinek.
Mindenki lányának. 

2015. október 2., péntek

Silence.

Kellett az életembe akkor.
Mert olyan.. olyan nyugalom az életemben. 
Úgy tudnám jellemezni azt az időszakot, mintha egy max hangerőre vett atom dubstep buli közepén egy kád víz alá merülnék. 
Érezd a különbséget. 
Azt a hirtelen csendet.
Amikor érzed még a zajt a tested minden részében, de valamiért jobban vonzódsz az elnyomó csendhez.

Csöndem voltál?
Csöndem voltál.

Ezért sem szerettelek meg sosem igazán.
Ezért is menekültem tőled. A zajba.
Abba a könnyed és vonzó zajba.
A csend ijesztő. Elnyom.
A zaj más. Élettel teli, Őrült. 


We are travellers.

Időutazás.
Most mondjátok meg, hogy nem létezik.
Van az a pillanat, ami visszarepít az időben.
Van az az idősík, amikor ugyanott van és ugyanakkor. 


2015. október 1., csütörtök

ciprofloxacin
metamizol- nátrium
cefaklór

Úszok a boldosgában, meg a túladagolatlan valóságban.
Határozottan. Tényleg.

Úristen. Édes tudatlanság. Gyere vissza egy órára és vidd magaddal az enyém kismutatóját, mert arra ugye sosincs szükség, mindig az számít csak, hogy merre áll a nagy.

Csak úgy belegondolva.
Nem ismerek magamnál kitartóbb lényt a világon, mert hogy én egy emberi lény vagyok, egy lány.
Egy lány.
Legnagyobb hibám, hogy nem szeretek komolyan beszélni magamról. De minek? Azzal csak olyan furcsa érzés piszkál, mintha hánynom kéne a komolytalan emberektől. Mert akkor valahogy olyan közel kerülnek hozzám, legalábbis úgy érzem. Inkább elmosolyodva annyit mondok, szépek zúgnak a madarak a virágok közt. Ja, azok a méhek.
Boldogak és szabadok. Istenem.
A legrosszabb tulajdonságom az, hogy karrierista vagyok.
Úgy építem a jövőm, hogy elképzelem, nálam a jövőbeli család és a karrier között mindig is az utóbbi fog nyerni.
Ezért építkezek én homokból meg tövisből magam köré kerítést.
Elvégre két utcában lakom én: Tövis és Virág.
És én továbbra is az a megfoghatatlan fogalom akarok lenni abban, amit szeretek.
Hogy amikor tervezek, nincs boldogabb ember nálam a világon. Amikor megvalósítom a saját ötleteimet egy fehér lapon fekete tussal.. egy vonal, mindössze egy kiömlött tócsa.
Szeretek elbeszélni még mindig mások mellett, meg mások fölé emelkedve, meg mosolyogni magamban az őszinteségen. Pofán vág. Tam vele már. Mást is.



OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOH LONELY DAY.
imádom, hogy mennyire összekuszálunk mindent egy pillanat alatt, aztán egy évezred alatt sem hozzuk rendbe. ez annyira édes.

2015. szeptember 26., szombat

Finom.

A dió olyan, mint egy aprócska agy, négy pici agyféltekével. Szóval diót törni olyan, mintha egy kemény emberi fejecskét törnék meg kalapáccsal, cipőtalppal vagy kővel és aztán megenném mézzel. Ez pont olyan, amikor az emberi fejeket eszik meg nem létező emberevő lények mézzel és fahéjjal. Milyen különös ez.

2015. szeptember 18., péntek

Ez hosszú, de kellemes.

Túlzsúfolt életemben van ez a semmittevő estém, hogy eszembe jusson a semmiség meg a mindenség. Például az első gondolatom az volt, hogy hogy ne az első legyen a legelső.
2. Mi a francért kell a sze- re- lem? Úgy értem..
Egész létező életünkben egyetlen egy emberbe szeretünk bele a kezdetektől fogva, az az önmagunkban nem létező apró üres folt. Abba szeretünk bele. Aztán ha megvan, boldogság van. De akkor magunkba szeretünk bele, mert attól vagyunk egészek? Aztán eltörik bumm, mert annyira tökéletesek soha de soha nem lehetünk. Tökéletesebbek, mint gondolnánk.
3. Túl jó vagyok azokhoz, akik nem érdemlik meg, és túl rossz azokhoz, akik megérdemlik.
És fura szembesülni azzal, hogy mennyire jó is vagyok, és mennyire értéktelenné válnak emberek.
4. Értéktelenség. Ez a szó. Tökéletes.
5. Tökéletesség. Ez a jelentés nem létezik.
6. Ahogy az ember úgy éljen, ahogy hiszi, de nem.
7. Könnyen megbíznak abban, akiben nem kell.
8. Nem meglepő dolgokat tudtam meg.
9. Nem meglepően nem lepődtem meg.

És addig a percig néha úgy éreztem, hiányzik az a régi érzés, ahogy vasárnap este a te ölelésedben pihenhessek, a fűben fekve összevissza beszéljek, azt hittem mindez hiányzik, mert más volt régen még, persze változik az ember.
Addig a percig, eszembe jutott minden.
Mosolyogva.
Már tudom, hogy hiba volt többnek hinni valakit, aki nem több, csak egy.
És ez olyan, olyan felemelő.
Na jó elég volt, ez volt az utolsó gondolatom.
Erről. 

 

2015. szeptember 12., szombat

Kávé ízű reggeli szürkeség az ablakon át szmogfüstös hajnali délutánon át tartó éber vidámság ebben a szép időben. Olyan könnyed és pimasz kismadárnak lenni, mert hogy ha a küszöbről leesnél, sosem kapna már el senki. Vagyis én biztos nem. Vagyis őő engem talán sosem kértek. De lehet, nem is kell.

 

Ha elmondom, nincs miről.

Aztán elképzeltem őt, hogy nem több ő, csak játszó játéka a valóságnak.
A valós személyek kitalált világának kitalál szereplője, egy hasonlat hozzá nem tartozó tárgyakkal. Például a hazugság nevű eszköz igen hasznosnak vélt titokká keresztelt formája elég mainstream cucc. Nem is az utca, hanem a sarka. 


2015. augusztus 30., vasárnap

Young. Wild. Free.

Felhők repkednek a szobámban.
Felhőtlen öntudatlan állapotukban.
Ilyen mosószerhabfelhők.
Olyan könnyeden.
Szabadon.
Boldogan.


 Kit érdekel, mit gondolnak az emberek.
Legalább én azt gondolom, hogy jó. 
Aki nem látja, az menjen el a mi világunkból.
Akinek nem tetszik.
 

2015. augusztus 29., szombat

Felejthetetlen feledés.

De én tényleg el akartam menni SBTRKT-ra csak az hajnali háromtól volt, így elindultam egykor, hogy hazaessek háromra, hogy elaludtam fél ötkor, hogy fel tudjak ébredni reggel nyolckor, hog elindulhassak munkába kilenckor, hogy odaérjek tízre.. alkoholtól és fáradtságtól remegő cseszett három és fél órácska alvással.

2015. augusztus 28., péntek

Ha elindulok ába, s ha eljutok ából béből céből débe.. nem is számít! Enyém a város, amennyire én akarom. Olyan olyan.. random üljünk fel buszokra, hogy eljussunk véből ikszből ZÉBE.
Ennél egyszerűbb a világon nincs, hogy elveszítsd önmagad ahhoz, hogy magadra találj a nagyon is élő városban.
Sose félj, amíg a tükörbe nézel és Te Te vagy.

2015. augusztus 21., péntek

Néha csak úgy jönnek.

Mindig olyan voltam, aki nehezen szakad el dolgoktól.. és emberektől.
Most is az vagyok. Talán sosem tudom elengedni teljesen azokat,
amik boldoggá tettek.
akik boldoggá tettek.

Én előre haladok mindig. Millió lépéssel minden előtt járok már, messze.
Idővel magam mögött hagyva ugyan, de egy érzékenyebb pillanatban könnyen visszatérnek és tűvel szurkálnak, csak hogy kicsit még fájjon is. 

 

Csak legyen valami.

Az ember túl könnyen hozzászokik dolgokhoz.
Például a magányhoz is hozzászokik.
Aztán ha egyszer csak ez megtörik, kezdheti elölről. 
Újra meg kell szoknia.
Így vagyok én most a Szigettel.
Elmondhatatlan érzések kavarognak bennem.
Amiktől sírhatnékom van.
Kinéztem az ablakon, és egészen visszatértek az emlékeim élesen.
Az esték kezdete.
Amikor vártam, hogy elkezdődjön a koncert a szabad ég alatt.
Ahogy megy le a nap.

Szinte az egész nyár egyetlen hétbe tömörítve.
És most elment vele a nyár, az undorító forróság.
Felváltotta az őszi illatú hűs idő.
Szeretem. De szomorú.
Kell, hogy történjen valami.
Mert az emlékekből élünk.
Olyan, mintha ennénk.
A Sziget nekem maga a szabadság, a meggondolatlanság, a fiatalság, a boldogság, az izgalom, egy igazi kaland.
De nem megismételhetetlen. 
Erről oldalakat tudnék írni, de nem fogok.
De nem tudom elmondani mit érzek.

 

2015. augusztus 20., csütörtök

Ha mindezt összerakjuk, kijön az eredmény. Matekon nem mindig.

Elavult történetek új csomagba zárva.
Új történetek elavult csomagba zárva.
Elavult csomagok új történetei.
Új csomagok elavult történetei.
Újak vagyunk és elavultak.
Elavultak vagyunk és újak.

Valahogy úgy, hogy a tükör előtt ülve megtaláljuk magunkban és magunkban a közös pontot, a szemtükrön át a lelkünkhöz vezető bugyrot, hogy onnan ki figyel már minket, aki régi de új, vagy új és mégis megmaradt a régi. Legfőbb: hogy önmaga.
Mindig. És mindenkor.
Utánozhatatlanul beleszeretett önmagába.
Utánozhatatlanul élettel teli.

Most mondd, megéri annyit várni, hogy pazarlod és közben észrevétlenül elcseszett egy lelkivilágban kötsz ki?

Hová is tehetnélek, ha soha el nem felednélek..
A kezembe zárva vinnélek, vagy zsebembe tehetnélek, hogy jót is tegyek veled megyek, jössz ahova én akarom, ha eszed van, erősen fognád a karom, hogy újra ne szökhessek meg előled. Futnék, ahogy tudnék, már ha előtted járnék.. csak földutakat látnék, görbe sáros régi múltakba vezetőt. Törött üvegeken járnék, de akkor is rád várnék, mint ahogy tettem, mikor szomorú lettem. Tőled. Mindig csak menekültem. De nem jöttél. Miért nem jöttél? 
Nem szerettél.
Összetörtél. 
Tél közepén.. én sem értem, hogy akkor igazán miattad nem éltem. 
Mert tőled mindig féltem.


2015. augusztus 19., szerda

bonszoá

Még mindig tökéletesen él bennem a fesztivál.
Meg táncol bennem a ritmus. Érzem.
Ott van bennem.
Mert ha meghallok egy zenét, legszívesebben eldobnám magam és hagynám, hogy a zene rángasson, mint egy marionettbabát, csak durvábban.
Mintha a kurvája lennék a zenének.
U. I.:
Jó végre fázni, esőben jól elázni, hidegben kettesben teázni, s mert nem vagy te más csak gondolata a fejemnek, marad a tükörben fiú helyett lány, mert nem látni téged magány, de egyedül lenni jó is talán.
Ha még meg is vagyok fázva.

 

2015. augusztus 17., hétfő

De durva, hogy a zene mennyire magával tud ragadni.
Úgy táncolsz, mint aki be van állva.
De akkor is mi vagyunk a legdögibbek itt.
Milyen skins- partis feelingje van.

megvarrhatatlan

Na szóval.
Nemrég.

Láttalak állni a lábadon nézni ki a fejedből rám nem nézve, úgy más emberként létezve.
Álltál te máshol is, félig még rám nézve előtte meg a szemembe mélyedve, élvezve- megfulladni a közelségem zara illatától.
Más lettél, irányíthatós vitorláshajó, egyetlen szakadt pólós megvarratlan foltja.

*BOLDOG FÁZÓS NAP. *

Te pedig látsz engem.
Tegnap is.
Úgy néztél rám, mintha nem is tudom hiányzott volna.
Jó ég, kik vagyunk mi, hogy lelassult minden, te is és én is, amikor egymás szemébe néztünk és egy pillanatra még el is mosolyodtam. Huncut mosoly.
Aztán tökre elmentem.

Most meg nem is érdekel.




2015. augusztus 9., vasárnap

leromboltam

A kezem a kezedben Kinley- vel.
Te, buta napvégi rossz álmom, 
beteges képzelgésem, mégis rád vágyom.
De basszus, ha egyszer te tudod, amit más nem. Oké, egy szavam lenne talán. De minden játéknak egyszer vége kell legyen. Neked most. Mi csak játszadoztunk egymással.
Nem tudom mi hiányzik jobban, te meg a kielégítő válaszaid az enyémekre, vagy az öledben alvás utáni felébredés.
 De mi már csak akkor beszélünk egymással, ha lenne mit tenni.
Furcsák vagyunk.

2015. augusztus 6., csütörtök

mogyoró tündér

Bárcsak falevélre írt üzeneteket kapnék tőled, hogy jön az ősz, vegyél fel kötött kardigánt.
Vegyél fel engem, mint szép emléket a listádra.
Mint borús őszi füst illatú sárga világot, hűs fuvallatának simogatását, egy új virágzás hervadását.
Boldog- szomorú mosolygását.


Le tud hullani a göncölszekér?

Pécsett festett képet, olyan ócskát de szépet, hogy megmutassa mit lát reggel, amikor délben ásítva felkel, mert álom ül szemhéján.. arca ablakának reluxáján. Minden nap elfeledi a tegnap hajnalát, a Nap felkelő mosolyát, s ezért szakadt vásznakra festve boldogan alszik el, minden éjjel este. 
Miután felébred éjszaka, az égboltot nézi. Várja, hogy mikor zuhan le a göncölszekér mind a hét csillaga, hogy hátha lehúzza a nehéz kerekének súlya, hogy a fejére esik s álomba szenderedve reggel mindezt elölről kezdje. Mert úgy alszik most is, mint akit fejbevert egy csillag.
De Pesten vörös az égszín kék, mint a Balaton nappal és éjjel meg sötétlő, mint a koszos hegy alja.
Mint lent lenni, mindennek a legalja. 

2015. augusztus 5., szerda

The missing one.

Barátokból ellenségeket kreálunk, mint gyurmából szeretőket egykor.. ahogy magunkat látjuk.
Néha annyira nagyon hiányzol édes régi bolondság. 
Átölelnélek, hogy semmi baj, mi kedves ismerősök.
De az emberek változnak. 
Eltűnnek önmagukból.

 

2015. augusztus 4., kedd

Most, mint mindig, ma sem.

Hogy
Létezzen


Az emberek keresik a megfelelő alkalmat, hogy közölhessék: létezik, amikor sörrel fröcsköltelek egy nyáron.
Megőrülten.
Mert megőrültem.
Tőled, mint átmeneti alvászavartól.
Mert az első perctől fogva tudtam, hogy tőled elmebeteg leszek.

2015. augusztus 3., hétfő

Én kis játékszerem.

Most már látom, hogy Te az én saját alkotásom vagy.
Értem lettél oda, most meg értem lettél ez.
 
 
Anna mindig elképzeli, ahogy slam poetryn mondom ezeket, amiket az én agyam szül meg.
Jó tudni, hogy támogatja a saját agya szüleményeit velem kapcsolatban. 
Kedves ez az Anna.
Azért ez elég vicces, sosem felejtem el.
"Kloo, se szó, se beszéd, csak úgy besétált egy fesztiválra.. ingyen.. jegy nélkül."
HÁT DE MOST KOMOLYAN.. mit tehetnék, ha elfogy a jegy.
annyira kedves élmény

2015. augusztus 2., vasárnap

You.

Körbeírhatatlan érzelmek és végeérhetetlen gondolatok futkosnak ide- oda a fejemben sáros cipőtalpakon gumicsizmában és bakancsban a fűben- hemperegni ruha nélkül ostobán felhőkben állatokat látni a szemedben magam, ahogy az egyik percben mosolyogva nézek a saját lelkem mélyére aztán lefagyni. Jégvirág szívemben fagyosan te Te TE.

Te elmúló ócskaság, régi kacat.
Te elhasznált óvszer.. kidobott csomagja.
Te elszívott cigaretta.. fűbe dobott csikkje.
Te kiömlött málnaszörp.. foltja a terítőn. 
Te elégett papír.. hamva a kandallóban.
Te elolvadt jégcsap.. száradó tócsája.
Te lehullott csillag.. izzó maradványa.
Te vihar utáni csend.. frusztráló magánya.
Te ki nem mondott szó. Te RÖGESZME.
TE OSTOBA LÉNY. TE EMBER.
Te nem vagy más, csak egy 'volt valaki'
egyszer.
Te.


Te tudod?
De tudod.. mégis élünk.
Ez mindig jó és kellemes.

2015. július 28., kedd

Nem úgy adom el magam, hogy meg is vegyenek, vagy el is vigyenek, hanem hogy el is vegyenek.. egyszer.
Mert szenvedés ez, mások szívébe lopása, hogy ellopom a szíveiket, hogy belemagyarázom magam az életük zugaiba, vagy hogy egy fél perc alatt elmondom a lényeget, hogy ne magukért, hanem értem tegyék.. csak ők ezt úgy tudják, hogy magukért teszik értem nélkül, pedig világos, hogy tényleg magukért teszik értem. Ez ilyen sűrű paradicsomlé álomvilág.
Megpróbálni érzéseket kelteni az ismeretlenekben, lehet hogy utálat, de akkor is érzés, nem pedig semmi.
Semminek nem jó lenni.
Lenni kell, és lenni jó.
Olyan, mint bodzafával álmodni vagy szörpöt szürcsölni borongós délután.

2015. július 24., péntek

What really scares me.

Tudom milyen érzés kisvárosban éjjel sétálni haza, egyedül.
És azt is, hogy mennyire megnyugtató a nagyváros narancssárga fénye és zaja. 
És a hideg is kiráz a kisvárosi csendtől. Ijesztő. És magányos. Komor. 
Ijesztő elmenni nagy kamionok mellett itt, ijesztőek az apró neszek.
Ijesztő a sötétség. Az a kevés lámpafény.
Ijesztő elmenni hatalmas kertek mellett, mert kertek alatt.. 
Ha nálam lenne a rajzórán használatos sniccerem, megnyugodnék.

2015. július 23., csütörtök

Hát a paradicsom is nagyon finom termés, leszedem és megeszem.
Aztán, ha valami magad varrsz meg, vagy nem is tudom te magad állítod össze a két kezeddel, na hát az olyan jó érzés.. mert hát elvégre az mégis csak a sajátod, az a te gyereked.. helyett is a gyereket. AZ A RUHA, az a szabásminta, az a paradicsom..lé.
szósz
pép
a pép is vicces szó
sz
meg az sz mint betű, esz be tűri az ingét a csőnadrágjába, hogy más ne rágja a nadrágja szárába, hogy mit tegyen, ha nem teszi, mert ha nem, akkor a végén úgyis csak a kis polcra teszi, ami üres, mert nyolc, és mert lényegesen sok por ült rá, amióta nem látta.

kettő óra tíz perc

Semmi sem tökéletesebb az indokolatlan álmatlanság hozta Alt J- Intro- nál.
Reggel is álmatlan este is álmatlan délután meg pláne.
Mégis olyan kipihent lény.
Emberi lény.
Emberi lány.
Vagyok ma is, mint minden reggel délben estebéd.. ben.


Csak az álmok miatt alszom, hogy visszatér-e még a foszlány, amitől egyszer elmentem, hogy visszajöjjek én is, mert elcsaltak a gonosz vélemények jó útra, mert jó ha van rossz is. Gonosz, gonosz rémálmok. 
Azokra vágyom én is.

2015. július 17., péntek

Bristol, I am on the way.

Életem következő nagy állomása Bristol.
Mert felajánlották.
Bár nem vagyok biztos benne, mert ezt át kell gondolni. A lehető legjobban.
Ugyanakkor odáig vagyok a gondolattól, hogy ott folytathatnám a tanulmányom, amint itt végeztem. 
De néha nagyon futurisztikusan gondolkodom, néha meg nagyon ..régimódian.
Igazából tanácstalan is vagyok, de mindenhol meg kell próbálni, összeszedni minden tudást és aztán birtokolni őket, magabiztosan, ahogy csak lehet.

De azt mondják: "Ne várd, hogy megtalálod az igazit.. ebben a szakmában úgysem fogod."
Na meg Angliában főleg ne várd..
Mondjuk én is csak annyit tudok Bristolról, amennyit a Skins mutat. 
Azt az élhetetlen és romlott életvitelt.


Ugyanakkor a művészettel nehéz döntések járnak, de megéri.
Csak állj ki önmagadért, mert más sosem fog érted.
És ha határozott és erős jelenség vagy, akkor még az is el fogja hinni, aki életében először lát téged.. nem csak hogy elhiszi, hagyja magát befolyásolni.
Ez a lényeg, akármit is csinálsz, akármi is a célod, önmagad nélkül egy senki vagy.

2015. június 28., vasárnap

Néhány emlék olyan felesleges. A tudat, hogy a boldogság két lábon járó bánat. Csak épp akkor, amikor jó kedve van. Akkor én is fognám, és kidobnám a szelektív hulladékgyűjtőbe, hogy amikor elmúlik minden érzés, elszakad minden kötelék, leég minden híd, kiszárad minden folyó, csak egy óriási szakadék marad, amin lehetetlen átjutni, de okos az ember, megoldja. Na látod, éppen ez a baj. Az ember mindig visszavágyik oda, ahol jó volt neki, még akkor is, ha nem volt az.
Inkább szabadulj meg a gondolattól, hogy létezett egykor híd oda, meg vissza.
De egy biztos, most a jó nekem.
Most nem kell hánynom 
azoktól az emberektől
akik
voltaképpen
nem is igazi
életet élnek
vegetálnak mert
nem normálisak
agyatlan
agymosott
manipuláltnak hitt hallucináció
meg a végtelenségig tartó
önimádat.
Hát nem kéne.
Előtte legyen saját gondolatod. Saját ötleted. Saját magad. 
Ne csak árnyék, az én árnyékom.
Az vagy te, ha utálsz csak az árnyékom. Mert valójában szeretnél, ha tudnál.

2015. június 23., kedd

virágok

Van egy üres tér, rengeteg hellyel. Elférne ott ezer ember is egészen addig, amíg egyetlen egy ember be nem teszi oda a lábát. Onnantól kezdve az a hely már egyetlen emberé marad. Kitölti az ürességet. Mondhatni benne lakik, és olyannyira berendezkedik, hogy amikor Ő elmegy, csak pangó ürességet hagy maga után.. meg egy üres- gyűrt- tépett papírszatyrot, benne az ottléte illatával.

 

2015. június 14., vasárnap

BAN BEN balfaszok.

- gyönyörű vagy mindenbe.
- ISTENEM TANULJ MÁR MEG BESZÉLNI. -BAN -BEN
aki nem tud helyesen beszélni, azzal nem állok szóba.

2015. június 11., csütörtök

am i crazy?

miért van az, hogy a miérteken fennakadsz, hogy kiakadsz, ha lent maradsz, boldogságodban magamra hagysz, de ha magad maradsz.. hát akkor veled tartok én is.
de tudod.. ez mind azért van, mert minden marad az újdönsült régi. a fiókod legalján lakik a kép, tudod az a szép, meg az én kukámban lakik egy szemét, keresi a saját szemét, hogy lássa saját tükörképét, a tükrében a képét.. egy hazug álca arcát. egy arc hazug pillantását. egy pillantásban más arcát, egy arc mögé bújt emberi álcát.


2015. június 9., kedd

fasz tudja miért, de van.

Nem tudom mi a fontosabb nekem. Te vagy Én, vagy az a benned rejlő Én. Tudod, az a Valaki, aki Veled volt az, aki.. most nem.. tudja mit akar tőled. Semmit.
Tudod mit? Nálad felejtettem a fogkefém is meg magam is. 
Legalábbis magamból egy részt. Azt a részt.  
Ne vedd magadra, ó ne. Mindenkinek ezt mondom.
Az vagy, aki akkor vagy, ha nem velem.
Befolyásol a tudat, hogy vagyok.
Akármit mondasz. Tudom.


2015. május 28., csütörtök

Nem léteznek angyalok de én az vagyok.

Tudom, hogy én nagyon sok mindent másként nézek és máshonnan. Tudom, hogy te mit akartál. Tudod, hogy mi van.. meg hogy mi volt.
Azt mondtad nem tudod.. én azt, hogy nem.
De belém tudnál szeretni?
Mert én nem.

Néha, mintha kőből lennék. Hideg vagyok. Hozzád.. is. 



De nekem kell az izgalom.
Kell, hogy féltékenységet érezzek.
Hiányzik, hogy küzdjek.
Hogy ha meglátom a szemében önmagam és 
.. mosolyog. Mert látja magát.
Nem a szememben.. a lelkemben.
Kell az, ami volt és lesz.. lesz?
Kell, hogy megőrüljek EL AKAROM VESZÍTENI A FEJEM AZT AKAROM, HOGY BŐGJEK AZTÁN A KÖVETKEZŐ PILLANATBAN NEVESSEK, MINT EGY SKIZOFRÉN RIBANC ÉS.. nem akarok hidegen közelíteni másokhoz.
Meg hát egyszer szerelmes az ember, azóta is akarja.
De a magányt meg lehet szokni. Úgy tudom.

2015. április 26., vasárnap

Ez a keserédes érzés.. hangulat.. emlékek.
Mert hogy szépek.. de emlékek.
Az az illat, amit érzek, ha az erkélyre állok a lemenő napot nézve.
Vagy amikor esti kékségbe borul minden.
És észlelni, hogy mennyire ijesztően változékony ez a világ. 
Talán csak akkor érzem, ha valamennyire elveszett vagyok.
Mert most határozottan az vagyok. 
Elveszett de boldog. Nehéz, ami ül a vállamon. Csak érthetetlen, mi az. 
Mi az.
Miért.