Mintha életünk egy korszakának, apró részleteinek sokaságát megragadva beletömködték volna parfümös üvegcséinkbe, úgy belevésve emlékeinkbe.
A húsárusok késsel.
A harcosok karddal.
Az emosok pengével
Az orvosok szikével.
A művészek sniccerrel.
Vicces, amikor kiszabadul egy ilyen emlék és csak úgy magába zár, úgy el sem tudom mondani igazán.
Mert tökre érezni kell.
Mindenki mást.
Tehát ez egy olyan létező dolog, amire azt mondják, már pedig csodák nincsenek ó, már hogyne volnának!
Például ott sorakoznak a polcainkon, meg az agy kis utcácskáiban.
