Az ablakomból néztem, ahogy elment a busz megállás nélkül a megálló előtt. 
Most nem állt meg, hogy leszálljak. Most nem voltam rajta.
Lemaradtam. Fáradtan a semmire gondolva.

Nem tudom még most sem, de nem cserélnék senkivel életet.

Az ember belemártja a lábujját a hideg vízbe, majd vacogva kiveszi, mert túlságosan jegesnek találja. Aztán visszabújik a forrónak vélt- valójában hüledező- fazékba könyvet olvasni az ágy közepén ülve másban élve maga alatt borús felhő feje felett. Ostobán, boldogságot hallucinálva.

De most tudod, nem mindig döntünk arról, hogy mi akarunk-e lubickolni a fagyos vízben. Van, hogy csak úgy belelöknek, álmunkból ébredve vissza a tengerbe, forróságból jégbe zárva önmagunkban árvát játszva s bambán nézve a boldogságra.. gondolván boldog lennék, ha lennél, aki vagy.. vagyis voltál. Mert egykor beleszerettem a mosolygó tüdődbe meg ilyenek..

Aztán úszni abban a hideg vízben is más volt már, nem holmi képzelgés, forró lett. Medencéből tenger lett. Tenger mélyén pihenni más mosolyát lopni szeméből önmagát meglesni és álmodni vele hogy róla nincs más megoldás csak hogy holnap is jön egy másik élet megismerhetetlenül vonzódom a valósághű ábrázoláshoz a szabadság boldog ízéhez meg a málnaszörpös számhoz. 

Meg ahogy rám néz. Ahogy a tekintetem keresi. Belemászik az agyamba és kirepül onnan.

Fiatalság bolondság, bohém élet lefestve. És örülni annak, hogy semmi sem fáj, addig jó.. mosolyogni, amíg szép vagy és bolonddá tenni azt aki érti.

Milyen jó is minden, ami a felhőkben tart és motiválja az ént.

"Kloo.. mindenki az az ember akar lenni, 

akit mások keresnek, nem pedig az, aki másokat keres. 

Te még az se."

Ha másba is beleköltözne egyetlen másodpercre az érzés, ami bennem lakik, soha többé nem akarná elengedni már. Akkor értenéd csak meg igazán, hogy miről is szól.

Nyári késő délután.

Mondjuk csütörtök, este 7:00, Budapest, Váci utca. Narancssárgán süt a Nap. Búcsúzik, majd aludni megy. Mindenki más ébred és éledezik. Istenem. Hihetetlen érzés az egész, ezt nem lehet leírni.

Ez az egyik kedvenc napszakom. Pezseg az egész mindenség. Chilling.

Random emlékek születése.

Ismeretlen más emberek életében részt venni. 

Mosolyogni. És istenem, átélni mindazt, amit valójában életnek és boldogságnak hívunk.. semmi, csak egy üveg házisörrel a kézben ismeretlen bandákhoz csapódva önmagunk lenni. 

 Mert önmagunk legyen az első, akit boldoggá teszünk.

Sosem fogom megérteni a drogosokat. 

Sosem fogják ezt ők megérteni.

You want me.

A saját érzelmeid miatt önzően kalitkába zárnál egy szabad lelket.

Rohadt ijesztő ám.

Naponta leszek szerelmes pár percre valaki szemén át egy másik emberbe. Aztán egy lemondó mosollyal elbúcsúzunk.

Egyedül érzem magam pár percre. Mert annyi mindenkit ismerhetnék.

 Valójában belegondolva. Hiba engem szeretni, amikor boldog vagyok szabadon.

Akkor kell szeretni, ha már nem leszek boldog egyedül.

Sok.