Nyári késő délután.
Mondjuk csütörtök, este 7:00, Budapest, Váci utca. Narancssárgán süt a Nap. Búcsúzik, majd aludni megy. Mindenki más ébred és éledezik. Istenem. Hihetetlen érzés az egész, ezt nem lehet leírni.
Ez az egyik kedvenc napszakom. Pezseg az egész mindenség. Chilling.
Random emlékek születése.
Ismeretlen más emberek életében részt venni.
Mosolyogni. És istenem, átélni mindazt, amit valójában életnek és boldogságnak hívunk.. semmi, csak egy üveg házisörrel a kézben ismeretlen bandákhoz csapódva önmagunk lenni.
Mert önmagunk legyen az első, akit boldoggá teszünk.
Sosem fogom megérteni a drogosokat.
Sosem fogják ezt ők megérteni.
