Néhány emlék olyan felesleges. A tudat, hogy a boldogság két lábon járó bánat. Csak épp akkor, amikor jó kedve van. Akkor én is fognám, és kidobnám a szelektív hulladékgyűjtőbe, hogy amikor elmúlik minden érzés, elszakad minden kötelék, leég minden híd, kiszárad minden folyó, csak egy óriási szakadék marad, amin lehetetlen átjutni, de okos az ember, megoldja. Na látod, éppen ez a baj. Az ember mindig visszavágyik oda, ahol jó volt neki, még akkor is, ha nem volt az.
Inkább szabadulj meg a gondolattól, hogy létezett egykor híd oda, meg vissza.
De egy biztos, most a jó nekem.
Most nem kell hánynom 
azoktól az emberektől
akik
voltaképpen
nem is igazi
életet élnek
vegetálnak mert
nem normálisak
agyatlan
agymosott
manipuláltnak hitt hallucináció
meg a végtelenségig tartó
önimádat.
Hát nem kéne.
Előtte legyen saját gondolatod. Saját ötleted. Saját magad. 
Ne csak árnyék, az én árnyékom.
Az vagy te, ha utálsz csak az árnyékom. Mert valójában szeretnél, ha tudnál.