Például a magányhoz is hozzászokik.
Aztán ha egyszer csak ez megtörik, kezdheti elölről.
Újra meg kell szoknia.
Így vagyok én most a Szigettel.
Elmondhatatlan érzések kavarognak bennem.
Amiktől sírhatnékom van.
Kinéztem az ablakon, és egészen visszatértek az emlékeim élesen.
Az esték kezdete.
Amikor vártam, hogy elkezdődjön a koncert a szabad ég alatt.
Ahogy megy le a nap.
Szinte az egész nyár egyetlen hétbe tömörítve.
És most elment vele a nyár, az undorító forróság.
Felváltotta az őszi illatú hűs idő.
Szeretem. De szomorú.
Kell, hogy történjen valami.
Mert az emlékekből élünk.
Olyan, mintha ennénk.
A Sziget nekem maga a szabadság, a meggondolatlanság, a fiatalság, a boldogság, az izgalom, egy igazi kaland.
De nem megismételhetetlen.
Erről oldalakat tudnék írni, de nem fogok.
De nem tudom elmondani mit érzek.
