Furcsán szép színűre festett felhők színezik a várost, nem tudom.. olyan szép és illatos.
Mert Pest illat van. Olyan esőtől tiszta város illat.
Olyan Nap nélkül lemenő Nap.
Szeretem, a busz nyitott ablakán arcomba csapó levegőt.
Meg szeretem, hogy Pest.
2016. március 25., péntek
Olyan vagyok, amit a természetem megenged nekem. Természetellenesen önmagam. Mindenáron. Néha eszembe jutnak hiányzó pillanatok és meglévő boldogságok. És hogy néha elveszetten bolyongok, ha becsukom a szemem és kihunyt fényeket látok az utam során. Mintha az univerzum közepén álldogálnék rendellenesen vonzódva a csendhez körülöttem. Kézzel fogható semmi. Ami engem csalogat. És olykor kézzel megfoghatatlan senki. Bárcsak az lennél néha. Utálom, hogy menő modellgénjeid vannak. De azt tudom, hogy ezer százalékban, mindenhogyan megbízhatok benned. Tudom. Hogy én vagyok az egyetlen. A legjobb érzés a világon.
Olyan nélküled, mint éjjel egy széles úttest közepén álldogálni valahol a semmi közepén. Üresség van mindenhol ahova csak nézek. Pedig csak pár óra. De látom a nyomod, ahol nem vagy ott basszus.