TÖRÖTT VAGY.

Nem tudhatjuk, hogy éppen kit rombolunk le a

sikerünkkel

boldogságunkkal

 Én sem tudom, de azt hiszem, más se!

Tökre más érzések vannak bennem az egésszel kapcsolatban. Annál inkább szükségtelennek érzem magam, minél jobban szükséged van rám. 
Annál ijesztőbb az egész.
Annál jobban menekülnék.

Voltaképpen érzek is valamit.

A te csended csendes, békés nyugodt ébredés. Az én csendem zajtalan is zajos,  fekvés az égre nézés álmodásból hirtelen felébredés, őrült képzelgés. Az én csendem az őrület és zaj után hirtelen megnyugvás a válladon zokogva. A te zajod feszült és nyugtalan az elvesztéstől félve, kétségbeesett ragaszkodás. Az én zajom békés mosoly és csendes nyugtatás, vihar utáni csend vagy tengeri vihar benned.

A csend mindig békésen átölel. A zaj meg akaratlanul is visszahúz.

napok múlva is.

El kell veszíteni néhány embert azért, hogy a jövő kapcsolatai helyet kaphassanak a megmaradt múlt és jelen- remélem örök- barátságai mellett.

Makacs vagyok. Nem fáradozom azon, amin más se.

Ez a nagyvárosi élet magával ragad és mégis megmaradok közben önmagam.

Imádom a csendet a reggeli zajban, az emberek arcába épült monotonitást. 

És az éjszaka.. az a pezsgő hétköznapi éjszaka. 

Na meg persze, hogy beköszöntött a hűvös ősz esti boldogság és illata. Milyen jó ősszel öltözködni!

És az őszi illat emlékeket idéz fel bennem, amik elmúltak már de még mindig szépnek érződnek és közelinek. Például a tavaly őszi mogyoróbokor vagy diófa régen meg az a lezárult könnyű világ.

És októberben a tengerparton mosolygok rád, hogy milyen furcsa is a világ így.. olyan törött és mégis kerek. 

"sze-ret-lek"

Köszö..nöm..? Jó.

Voltak azok az idők is, igen.
Elmúltak.
Rég elmúltak már,
reményvesztett hiány nélkül
gondolni vissza rájuk.
Nem is jönnek már, nem is akarom.
Én nem változtam meg, az a magabiztos lány vagyok, aki voltam.
Bennem csak annyi változott, hogy már nem vagy részem.
Ez most csak eszembe jutott.