A Nap hűvösen süt rám, amíg állok és várok a vonatra, ami hozzád visz. A távoli közelségedhez. Szeretem ezt az időt. Olyan régi, megfoghatatlan, elérhetetlen emlékeket.. érzéseket idéz fel bennem, amik olyannyira megfoghatatlanok, hogy nem is tudom mik azok. Mindennek ellenére jó érzéssel tölt el.
Melankólikus boldogság.
Aztán mindet elmosta a zápor. Fekete lett az ég, annyira szép, hogy még festeni sem lehetne szebbet. Szebb, mint a Wowban Outlandon az ég.
És most megszomjaztam az eső illatától.
Nincs szebb dolog annál, hogy élünk.
Nincs.
